A németek számára aggasztóak az útdíjak statisztikái. Minden ötödik teherautó lengyel.

A cikk olvasási ideje 2 perc

A Szövetségi Szállítási Fuvarozási Hivatal (BAG) is közzétette az útdíjakról szóló jelentését. Annak ellenére, hogy a német útdíjas utak forgalma emelkedett, a német teherautók aránya csökkent. És vajon melyik külföldi ország kamionosai vannak a legtöbben az utakon?

A BAG által kiadott legújabb statisztikák szerint az első félévben a teherautók Németországban összesen 17,21 milliárd kilométert tettek meg a fizetős utakon. Ez majdnem 3 százalékkal több, mint a tavalyi év hasonló időszakábanAz év első felében a német teherautók részesedése 1,5% -kal csökkent 2017-hez képest, ezzel elérve 55,8 százalékot.

6,7 százalékkal több külföldi teherautó

Ebben az időszakban, a német teherautók az év első felében csak 0,3 százalékkal több kilométert közlekedtek fizetős utakon, mint egy évvel azelőtt. Ellenben a külföldről származó tehergépjárművek forgalma elérte a 6,7 százalékos növekedést. 2017 első félévében a kilométerek száma 0,9% -kal emelkedett a német tehergépkocsik esetében, míg a külföldi teherautók esetében 7,7% -kal emelkedett.

A külföldi teherautók részesedése az elemzett időszakban 44,2 százalékot ért el. Ez 1,5 százalékkal több, mint az előző évben, és 3,1 százalékkal magasabb, mint 2016 első felében. Annak ellenére, hogy a megfigyelt emelkedés alacsony, a tendencia egyértelmű – 2014 első felében a külföldi teherautók aránya a német utakon 39,6 százalék volt.

Lengyelország vezető helyen

Németországban a fizetős utakon közlekedő külföldi járművek legnagyobb részesedése összességében a lengyel teherautóknak van ami 17,3 százalékos és ezzel vezető helyen állnak. Lengyelországot Csehország követi, amelynek részesedése jóval alacsonyabb volt, – 0,699 milliárd kilométer azaz 1,7% -os részesedés. A dobogót Románia zárja, a közel 10 százalékkal magasabb részesedéssel, mint egy évvel korábban – 0,635 milliárd kilométerrel. Litvánia is különös figyelmet érdemel, aki közel 25 százalékos emelkedést ért el 0,408 milliárd kilométerrel.

Fotó: Trans.INFO

Címke