Valami érdekes híre van? Szóljon nekünk!

A Waberer’s International Nyrt. raktárlogisztikai kapacitásbővítő és fejlesztési programot valósít meg több helyszínen a kormány versenyképesség növelő beruházási támogatásával, a vállalat a Külgazdasági és Külügyminisztériummal írta alá az erről szóló megállapodást – közölte a Waberer’s csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a támogatott beruházás várható értéke csaknem 3 milliárd forint, az ehhez nyújtott támogatás mértéke a beruházás értékének 33 százaléka. A fejlesztés várhatóan 2021 és 2022-ben valósul meg.

A támogatási program részeként a vállalat a tervek szerint 230 dolgozóval növeli az állományi létszámát.

A közlemény idézte Erdélyi Barnát, a Waberer’s vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy a tervezett beruházás megvalósítása jelentősen hozzájárul a Waberer’s versenyképességének javításához, a korszerű raktártechnológiai eszközök beszerzésével ügyfélkörük bővítéséhez és a jelenlegi ügyfeleik még hatékonyabb kiszolgálásához.

A Waberer’s International Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A Waberer’s részvények ára csütörtökön délután 1,2 százalékkal 1235 forintra gyengült. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 1340 forint, a legalacsonyabb 562 forint volt.

Mindeközben, a Volvo Trucks beszámolója szerint a Waberer’s csoport, jövőbeni beszerzési stratégiájának meghatározásához egy 10 db-os Volvo flottát rendelt, mintegy teszt jelleggel, I-save üzemanyag csomaggal és Turbo Compound erőforrással.

 

Fotó: facebook.com/VolvoHungaria

hozzászólások

comments0 megjegyzés
thumbnail
Ha szeretné beállítani az értesítéseket, lépjen be a profiljába