Vannak a kamionok, vannak a furgonok, és vannak az állandó viták a parkolással kapcsolatosan. – Varga Szilárd vlogja

A cikk olvasási ideje 3 perc

Állandó a harc, csak nem tudom, miért? Vannak a kamionok és vannak a furgonok. És vannak az állandó viták a parkolással kapcsolatosan. A kamionos dúl-fúl és ideges, ha egy nála kisebb jármű beáll egy halszálkába. A furgonos meg nem érti, miért van felháborodva a kamionos, főleg akkor, ha azt még alpári módon adja elő. Megy az adok kapok a helyszínen, a Facebookon és egyéb közösségi oldalakon.

A kamionnál kisebb jármű szabályosan parkol egy halszálkában, bárhogy is fáj, kivétel, ha van tiltó tábla. Természetesen, ha van szabad hely a halszálkán kívül és nem oda parkol egy furgon, az is megérdemelne egy-két jelzőt.

Lássuk be, mindkettőnek igaza van, és ezt emberi módon lehet is kezelni. A lényeg a stíluson van.

Nem mindenki tesz dolgokat direkt csak azért, hogy másokkal kiszúrjon. Vannak akik csak szimplán figyelmetlenek, és így sikerült a parkolás. Ilyen esetekben meg lehet kérni a kisebb jármű vezetőjét, hogy álljon át egy másik helyre, ha erre van lehetőség. Itt a kérésen van a hangsúly.
Aki egyből úgy esik neki a másiknak, hogy „húzzál ki innen az inkubátoroddal vagy kitollak”, az ne is csodálkozzon azon, ha azt a választ kapja, hogy már ivott alkoholt, nem vezethet és nem tud arrébb állni.

Soha nem értettem, hogy mi okozza azt a felgyülemlett dühöt egyes emberekben, amit kiadnak egy sikertelen parkolás alkalmával.

A parkolás manapság nem egyszerű, főleg Németországban, este és kamionnal. De ezt be kell kalkulálni. Ez már így van, és így is lesz. Nagy autó, nagyobb gond, nagyobb fizetés. Kis autó, kicsi gond, kisebb fizetés. Ennyi.
Attól, hogy két kategória egymásnak feszül egy parkolóban, nem fogja a problémát megoldani.

De azt se nagyon értem, hogyha ez a halszálkás ügy ekkora probléma..,
..akkor az miért nem probléma, ha a kamionok keresztbe állnak a személyautók parkolójában!? Vajon hány kamionos állna ki onnan, ha egy személyautós erre kérné!?
..akkor az miért nem baj, hogy gyakorlatilag a kamionos pofátlanul bárhol megáll vezetési idő lejárása címszó alatt – legyen az buszmegálló, leállósáv, felhajtó, lehajtó, útszéle stb.
… és lehetne ezt fokozni bőven, de nincs értelme.

Értelme annak van, ha emberi módon viszonyulunk egymáshoz és úgy viselkedünk, ahogy szüleink tanították nekünk. Legyen ez az utakon, a parkolóban, itthon vagy külföldön, kicsi vagy nagy autóban.., mi mind ugyanazok vagyunk. Szerintem senki se különb a másiknál.

Nyugodt, balesetmentes utat kívánok!

Három város egy videóban. Ha szeretsz idegen városokban sétálni, gyere velem.

Évora – Portugália
Hondarribia – Spanyolország
Valenca – Portugália

Fotó: Pixabay

Címke