Az amerikai teherautó vezetők fizetése egyértelműen emelkedett. Mi áll a változás mögött?

A cikk olvasási ideje 3 perc

Az amerikai teherautó vezetők fizetése egyértelműen emelkedett. Mi áll a változás mögött?

Nemcsak az európai fuvarozók küzdenek a sofőrhiánnyal.  Az Egyesült Államokban szintén komoly gondot okoz a munkaerő-hiány, ezért a szállítmányozó vállalatok próbálják emelni a hivatásos járművezető szakma vonzerejét. Az Egyesült Államokban a teherautó sofőrök fizetése átlagosan 10 százalékkal emelkedett a tavalyi évben és ezzel elérte az évi 60 ezer dollárt (kb. 16,6 millió forint).

Ez az 1995-ben alapított Állami Szállítmányozási Intézet által szolgáltatott információkból derült ki. Ez a szervezet pontos és megbízható információkat szolgáltat a szállítmányozási ágazat számára. A szokatlanul magas bérnövekedés mögött az rejlik, hogy a szállítmányozásban rendkívül súlyos gond az alkalmazottak hiánya, és ezért a vállalatok igyekeznek vonzóbbá tenni a teherautó vezető szakmát .

Ez valószínűleg a piac természetes reakciója az alkalmazottak hiányára – mondta Bob Costello, a legnagyobb amerikai közúti fuvarozási szövetség, az American Trucking Association,  alelnöke a GPB News rádiónak adott interjúban.

Jelenleg az Egyesült Államok piacán körülbelül 60 ezer sofőrre lenne szükség az ATA becslése szerint. Ez a szám az elkövetkező években akár 100 ezerre is emelkedhet.

Az emelés nem elég

Bob Costello véleménye szerint a emelés önmagában nem elegendő ahhoz, hogy csökkentse az iparágban tapasztalható munkerú-hiányt. Éppen ezért a vállalatok többsége már arra törekszik, hogy további előnyökkel is ösztönözzék az embereket erre a szakmára. A nyugdíjpénztárak, a magán egészségbiztosítások, és a fizetett szabadságok a szakmában egyre inkább kezdenek megszokottá válni. Ezen túlmenően számos fuvarozó bónuszokat ígér a szerződés aláírásával, a munkavállalók beajánlásával vagy éppen a céghez való állandó csatlakozásával. Egyesek online képzéseket is kínálnak a sofőrnek jelentkezők számára.

A kereskedelmi óriás a magas fizetésekkel csábít

A 2018-as átlagkeresetnél jóval magasabb fizetést kínál a teherautó sofőrök számára a Walmart üzletlánc. Ez év februárjától a vállalat sofőrjei átlagosan 87,5 ezer dollárt (kb. 24 millió forint) kereshetnek évente. Ezen kívül a Walmart teherautó sofőrök fix munkaidővel is számolhatnak. Valamint február elején a vállalat bejelentette a fizetett szabadságra vonatkozó új politikáját, ami nagyobb rugalmasságot biztosíthat az alkalmazottak számára.

Fotó: DEZALB on Pixabay

Legnépszerűbb cikkek
hozzászólások
0 megjegyzés
A felhasználó törölve lett
Legnépszerűbb cikkek