Valami érdekes híre van? Szóljon nekünk!

Szymon Knychalski, a Trans.INFO vezető szerkesztője: Az Ön szereplése a nemrégiben zajlott HyperLOG konferencián Łódźban elég komoly visszhangot keltett az ágazatban. Úgy hangzott, mint egy kihívás a digitális fuvarszervezők számára, konkréten az Uber Freight számára, amely kicsit korábban – ugyanezen a konferencián – bejelentette a belépését Lengyelországba.

Bogdan Kosturek, a Trans.eu Platform technológiáért felelős igazgatóhelyettese: Inkább a piac meghódításának modelljéhez intézett kihívás, amelyet az Uber Freight képvisel. És komoly egyszerűsítéssel az a lényege, hogy rövid távon vonzó fuvardíjakat kínál és gyors fizetést. Ehhez az Ubernek hatalmas eszközök állnak rendelkezésére, mivel a Szilícium-völgy alapjai finanszírozzák. Ezt tökéletesen bemutatta a legutóbb a Morgan Stanley befektetési bank az elemzésében, bár természetesen az Uber nem kommentálta ezt a jelentést. Hosszú távon ez a konkurencia kizárását eredményezi  – főleg a hagyományos fuvarszervezőkét – akik nem lesznek képesek versenyezni a szállítmányozókért ilyen nem piaci marzsokkal. Ha majd a piac így kitakarításra kerül, néhány játékos tényleges monopolhelyzetbe kerülhet. Függővé teszik maguktól a szállítmányozókat és a megbízókat, és a saját áraikat diktálhatják majd nekik.

Azonban az Uber Freight cáfolja ennek a stratégiának az alkalmazását. A HyperLOG során bemutatott prezentációjában Daniel Buczkowski – az Uber európai expanziójáért felelős vezetője azzal nyugtatott meg mindenkit, hogy a szállítmányozás nem olyan piac, ahol a nyertes visz mindent. 

Persze, hogy megnyugtatott – erre épül talán a taktika. Az Amazon is mondhatná, hogy az internetes üzletek sem olyan piacok, ahol a nyertes visz mindent, és hogy mindenkinek jut hely. És mégis, nehéz bárkinek labdába rúgnia az Amazon mellett. Az övé a teljes – kiemelem: a teljes – e-commerce piac 40%-a. Jeff Bezos, megjegyzendő, a világ leggazdagabb embere 2018-ban, cége annyi készpénzzel rendelkezik, hogy lényegében diktálhatja a feltételeket. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy egyre bátrabban lép be a logisztikai piacra is. De tessék csak felidézni Buczkowski Úr prezentációjából a diát, amelyen bemutatja a piac összetételét, csak a megbízókat és a szállítmányozókat jelölte. Nem szerepeltek rajta a fuvarszervezők. Még csak leplezni sem próbálják.

Csak nem azt akarja sugallni, hogy a digitális fuvarszervezők eluralják a piacot. Hiszen ezen a piacon sok nagyobb játékos is van, akik az Ubernél és a beruházóinál is gazdagabbak. 

Nem – nem egészen. Az Uber, vagy általában a nagy digitális fuvarszervezők megjelenése nem változtatja meg az egész fuvarszervezési szektort. Csak a kis és közepes fuvarszervezők vannak veszélyben, akik nem fognak tudni versenyezni technológiában és pénzben. Tönkre mennek, átveszik őket, vagy a legjobb esetben elrejtőznek valamilyen speciális rakomány réspiacán, amely nem lesz vonzó az Uber számára. A nagy, gazdag logisztikai operátorok megmaradnak. Bár már most mindegyikük dolgozik valamilyen megoldáson, mintegy belső tőzsdén a saját rakományai számára, amelyekkel a szállítmányozókat csábítja.

Bizonyos mértékig a TMS-ek vannak veszélyben, amelyeket a hagyományos fuvarszervezők használnak. Nem csak azért, mert elvesztik az ügyfeleket, hanem azért is, mert a digitális fuvarszervezők a TMS-ek közvetítésével végzett műveletek nagy részét integrálták. Veszélyben vannak a fuvartőzsdék, az olyanok, amilyenek mi is nemrégen voltunk, mielőtt átalakultunk volna logisztikai platformmá. És végül persze veszélyben van valamennyi szállítmányozó és megbízó, akik elvesztik a szabad választás lehetőségét, amely annyira fontos a nyitott piac számára.

Vagyis egyszerű konszolidáció történik, ami normális dolog a szabad piacon. Talán mégsem kell annyira félni? 

Az alanyok számának csökkenése a piacon az érmének csak az egyik oldala. Sokkal fontosabb, hogy az ágazat nem fog tudni olyan dinamikusan tovább fejlődni, ahogyan tehetné a technológiai virágzásának feltételei mellett, aminek jelenleg a tanúi vagyunk.

Ugyanis létre fognak jönni a szállítmányozók és megbízók elszigetelt tömbjei, amelyek bezáródnak a digitális fuvarszervezők vagy operátorok, vagy akár TMS-ek körül (mivel ezek is próbálgatják az erejüket ezen a területen). Mindegyikük szeretne szállítmányozókat csak saját magának a saját alkalmazásában. Az új technológiák ilyen kiadásban nem oldják meg az ágazat égető problémáit. Tessék megfigyelni, hogy a szállítmányozás iránti kereslet szabályosan növekszik, a rendelkezésre álló rakodóhely mennyisége pedig egyhelyben áll, vagy csökken. Hiány van járművezetőkből, a környezeti normák és a józan ész következtében nem is növelhetjük a végtelenségig a flottáinkat. Emiatt a lehető legjobban kell kihasználnunk az erőforrásainkat, amelyek már rendelkezésre állnak, és minden útvonalból és pótkocsiból kipréselni mindent, amit lehet. Ezt ígérte nekünk a technológia. Ha mindezek az erőforrások elszigetelődnek egymástól különálló tömbökben – mindez lehetetlen lesz. Nem lesz együttműködés, osztozás a raktéren. Ez nem igazi optimalizáció.

Arról nem is beszélek, hogy minden megbízó és szállítmányozó több különálló ökoszisztémát lesz kénytelen használni, hogy hatékonyan vezesse a cégét. Hány ilyen alkalmazást tud egy diszpozítor hatékonyan kezelni? Hármat? Ötöt? Tizet?

Mi lenne tehát Ön szerint az optimális megoldás?

A platformizáció. Minden, akár a legkisebb elszigetelt fuvarszervező összekapcsolása logisztikai platformokkal, és a szállítmányozók széles közösségének a létrehozása. A másik szükségszerűség pedig a hagyományos fuvarszervezők számára a technológia rendelkezésére bocsájtása, amelynek segítségével mindegyikük digitális fuvarszervezővé válhat. Mi a Trans.eu-nál éppen egy ilyen eszközt hoztunk létre és ez az a kihívás, amelyet az Uberhez intézünk, és minden más céghez, amely gúzsba akarja kötni a nyílt szállítmányozási piacot. Így nem is nevezném kihívásnak, hanem a fenntartható piacnak nyújtott mentőövnek. Azok akarunk lenni, akik összekötik ezeket a tömböket, lehetővé téve az információ megosztását a szabad járművekről és az elérhető rakományokról. Ennek hatalmas a jelentősége nem csak az ágazat hatékonysága szempontjából, hanem a környezetvédelem szempontjából is. Ezért jött létre az új termékünk.

Inkább úgy hangzik, mintha megsértődtek volna a technológiára, és meg akarnák állítani a fejlődését.

Éppen ellenkezőleg! Mi a technológiát racionálisan közelítjük meg, ismerjük a korlátait és tudjuk, hogy hol okozhat problémát. Ki szeretnénk húzni belőle, ami a legjobb, és tehermentesíteni az embereket egyszerű rutinszerű döntésekben, amelyeket az algoritmusok is elvégezhetnek helyettük. Akkor azt tehetik, amiben a legjobbak, amiben a gépek sosem helyettesítik majd őket. Azt gondoljuk, hogy a hagyományos fuvarszervezőknek a szakértelmükkel, a kapcsolataikkal, a konfliktuskezelő képességükkel és a nem tipikus ügyek kezelésével egyszerűen maradniuk kell.

Azt gondolja, hogy a digitális fuvarszervezőknek nincsenek ilyen jól képzett szakemberei? Az Uber Freightnek nincs ilyenje?

Biztosan van nekik. Ha pedig nincs, majd megszerzi őket a hagyományos fuvarszervezőktől minden újabb elfoglalt piacon. Futja rá. Így vagy úgy – az emberek, a hagyományos fuvarszervezők, még a legjobbak sem tudnak sok dolgoz egyszerűen kézzel megcsinálni – pl. előre jelezni a jövőbeni fuvardíjakat olyan pontossággal, mint a digitális fuvarszervezők teszik. A megbízók számára ez nagyon komoly érv, konkrétan el is várják. Ilyen lehetőséget hála az algoritmusoknak és a gépi tanulásnak például az új platformunk, a Trans.eu is biztosít a fuvarszervezőknek. Fegyvert adunk a kezükbe a legmodernebb technológia képében, mert ha ennek a piacnak igazságosnak és biztonságosnak kell lennie, akkor nem bízhatjuk a rakományainkat anonim alkalmazásokra és anonim szállítmányozókra… 

A következő kérdésem éppen a biztonságra vonatkozik…

Mert ez egy újabb nagyon komoly probléma. Tudja, én a város szélén lakom, és amikor Wrocławba bejött a taxis Uber, el voltam ragadtatva. Hirtelen elkezdtem 30%-kal kevesebbet fizetni az utakért, láttam az alkalmazásban, mikor van közel a kocsi, kényelmesen fizettem kártyával. Most… néhány kellemetlen helyzet után, amelybe a gyanús járművezetők miatt kerültem, néhány út után olyan autókkal, amelyek állapota bosszúért kiáltott az égbe… visszatértem a hagyományos taxikhoz.

Ugyanezt a modellt viszik most át az árufuvarozásra. Mi, mint a Trans.eu rendszeresen kikapunk azért, mert incidens, lopás történik, valaki nem fizet. Világos – minden egyes ilyen ügyet lebontunk az elsődleges tényezőkre, és zabosak vagyunk saját magunkra, hogy korábban ezt nem szűrtük ki. Csakhogy nálunk ehhez egy egész emeletnyi biztonsági szakember dolgozik ezen, és még egyszer ennyi automatikus előrejelző algoritmus. És még egyszer ugyanezt az ellenőrzési munkát végzik el az „élő” fuvarszervezők a saját eszközeikkel. Nem vagyunk a „telepítsd és vidd a rakományt” típusú alkalmazás.

Igen, de azt beismeri, hogy a fuvarszervezőknek nincs kimondottan jó sajtójuk. 

Beismerem. Ez egy nagyon komoly probléma, amely az Uber Freight malmára hajtja a vizet. A fuvarszervezők építették ezt a piacot, a fuvarszervezők sok szállítmányozó és megbízó számára jelenik a problémamentese lebonyolított fuvar garanciáját. De! Ezer professzionális fuvarszervező között biztosan található lesz néhány tíz csaló és élősködő. Minden piacon ott vannak. A közösségi média tovább torzítja ezt a képet, hiszen a Facebookon senki nem fog dicsekedni a több ezer problémamentesen végrehajtott tranzakcióval, de lehetetlen mértékben felnagyít minden egyes késedelmes fizetést …

Nem meglepő – ez az ágazat egy újabb nagyon komoly fájó pontja. Talán a legkomolyabb. 

Nyíltan kijelenteném, hogy ez patológiás eset, hogy a szállítmányozóknak (és a fuvarszervezőknek is) néha 90, vagy akár 120 napot kell várnia a fizetésre. Ezen változtatni akarunk, és már jövőre elindítjuk a Quick Pay szolgáltatást, amelynek köszönhetően minden szállítmányozó megkaphatja a pénzét 48 órán belül. Automatikusan. Minden fuvarszervező megengedheti majd magának. Tessék észrevenni, hogy itt nem csak a pénzről van szó, hanem a bizalomról is. Ha a partnerek gyorsan, sőt automatikusan fizetnek egymásnak – akkor bizalom épül közöttük. Ennek a bizalomnak szeretnénk a garanciája lenni.

48 órán belül? Jövőre? Bocsássa meg a szkepticizmusomat, de ezt a problémát évek óta senki sem tudja megoldani… 

Ez az álmunk. Vagy inkább a kihívás. Hatalmas. Ha az ágazat, az egész ágazat önállóan kell, hogy kialakítsa magának a piacot, és nem akarja, hogy néhány gazdag cég alakítsa ki neki, akkor alternatíva kell, támogatás, önmagában kell szolidárisnak lennie, és tudatában annak, hogy ami rövid távon nagyon előnyösnek tűnhet, az hoszú távon mérgezőnek bizonyulhat. Csak akkor lesz az ágazat nem csak smart, hanem fair is – vagyis egyszerűen igazságos és fenntartható. Ez a két szó már hosszú ideje ott van a cégünk falain.

Fotó: Trans.INFO

hozzászólások

comments0 megjegyzés
thumbnail
Ha szeretné beállítani az értesítéseket, lépjen be a profiljába