Fotó: fehérorosz határőrség

Lengyelország és a balti államok arra szólítja fel az EU-t, hogy korlátozzák az orosz teherautók mozgását

A cikk olvasási ideje 2 perc

Litvánia, Lettország, Észtország és Lengyelország felszólították az Európai Uniót arra, hogy korlátozzák a közúti árufuvarozást Oroszországba és Fehéroroszországba. Ezen felül azt javasolják, hogy az uniós kikötőket zárják le a két ország hajói előtt.

„Ma aláírtam a közös felhívást – a három balti állam és Lengyelország felszólítását – az Európai Unió intézményeinek, valamint a Közösség többi országának minisztereinek” – adta hírül Marius Skuodis, aki arra számít, hogy a felszólítással az európai parlamenti képviselők már a következő csütörtökön foglalkozni fognak.

Az Ukrajna elleni orosz agresszió következtében, amelyben közvetlenül részt vesz Fehéroroszország is (rendelkezésre bocsájtva a területét az orosz hadseregnek), az Európai Unió és egy sor ország a világon szankciókat vezetett be a két ország ellen, így közlekedési korlátozásokat is. Az orosz repülőgépek számára az Eu légterének nagy részele van zárva. Egyes kikötők sem fogadnak hajókat Oroszországból és Fehéroroszországból.

De a közúti fuvarozást továbbra is megszervezik Oroszországba és Fehéroroszországba, illetve onnan az EU-ba. Ez elég sok ellentmondást szül, különösen Lengyelországban, ahol már többször sor került a határátkelőkre vezető utak blokádjára.

A Lengyelország és Litvánia és Oroszország és Fehéroroszország közötti határátkelőkön a teherautók hosszú sorokban állnak, és a hatóságok szigorúan ellenőrzik az Unióból kivitt rakományokat.

A lengyel kormány az állampolgári tiltakozások tükrében többször felhívta a figyelmet arra, hogy amennyiben az Európai Közösség úgy dönt, hogy teljesen blokkolja a közúti fuvarozást az Ukrajna elleni támadásért felelős országokba, akkor azt tiszteletben fogja tartani.

Címke: