A GKI továbbképzés utáni vizsgakötelezettség megszüntetését követelik a fuvaros szervezetek – a minisztérium hallgat

A cikk olvasási ideje 5 perc

A sofőrhiányra hivatkozva négy magyar fuvaros szervezet, az MKFE, a NIT Hungary, a TESZ és a FUVOSZ kövös levélben kéri az Innovációs Minisztériumot, hogy szüntessék meg a GKI továbbképzés utáni vizsgakötelezettséget. A minisztréium hallgat.

A GKI továbbképzés utáni vizsgakötelezettség megszüntetését követelik a fuvaros szervezetek – a minisztérium hallgat
Fotó: Canva

Az MKFE, a NIT Hungary, a TESZ és a FUVOSZ a múlt héten küldött levelet Palkovics Lászlónak, az Innovációs és Technológiai miniszternek valamint Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárnak, amelyben ismételten arra kérik a minisztériumot, hogy szüntesse meg a a GKI továbbképzés utáni vizsgakötelezettséget.

Nem az első ízben kérik ezt a fuvarozók – ahogy arról már tavaly októberben beszámoltunk, a magy fuvaros szervezetek, mint az MKFE és a NIT Hungary is azon az állásponton vannak, hogy a GKI ismétlő vizsga hozzájárul ahhoz, hogy magas a pályaelhagyók száma a szakmában, és a már pályát elhagyott idősebb generáció is nehezen, vagy egyáltalán nem csábítható vissza.

A szervezetek jelen levelükben főként a sofőrhiányra hivatkozva kérik a minisztérium az ismétlő-vizsga eltörlésére.

„A közúti közlekedési szolgáltatási szektort egyre súlyosabban érinti a munkaerőhiány, a gépkocsivezetők száma folyamatosan csökken. Tovább rontja a helyzetet, hogy a magyar vállalkozásoknál foglalkoztatott aktív gépkocsivezetői állomány mintegy 40 százaléka (~30 ezer fő) az 50 év feletti korosztályból kerül ki, 12 százalékuk 60+-os. E korosztályból igen nagy számban nyilatkoznak úgy, hogy a lejáró GKI kártyájukat nem kívánják meghosszabbítani a Magyarországon jelenleg előírt vizsgakötelezettség miatt, s annak ellenére hagyják el a pályát, hogy valójában még évekig folytatnák e hivatást” – olvasható a levélben.

Azonban nem ez az egyetlen oka annak, hogy a fuvarosok fölöslegesnek találják ezt a vizsgát. Árvay Tivadar, az MKFE kommunikációs menedzsere korábban elmondta lapunknak, hogy a szervezet szerint a jelenlegi tananyag egy része elavult: „nem 20 évvel ezelőtti technikákra vonatkozó kérdésekkel kellene foglalkozni, hanem a mai, a korszerű járművekben elérhető aktív vezetéstámogató rendszerekről, és az ezekhez elsajátítandó vezetéstechnikákról kellene oktatni, hogy értelmet nyerjen a továbbképzés”.

„A 30-40 éve volánnál ülő gépkocsivezetőknek nincs szükségük elavult tudások megerősítésére, de a friss információk garantálhatnák azt, hogy a gépkocsivezető tényleg meg akarja ismerni azokat, és ne csak magoljon egy kötelező vizsga kedvéért.  Amennyiben a tananyag hasznos, akkor vizsga sem kell a végére, hiszen a gépkocsivezető (és a munkaadója) érdeke lesz, hogy ott legyen a képzésen és a magáévá tegye a tudást” – tette hozzá Árvay.

A GKI vizsga vizsga a teherautó-vezetők számára egész Európában kötelező, csak az tevékenykedhet a szakmában, aki a képzést elvégzi, és sikeres vizsgát tesz a tanultakból.

Hasonlóképpen kötelező a GKI megújító tanfolyam is Európaszerte, mivel ez EU-s előírás. De a vizsga nem az. Vizsgakötelezettséget az EU (2003/59/EK irányelv) nem ír elő, ezt tagállami hatáskörbe helyezi

Az EU 26 tagállamából Magyarország mellett, tudomásunk szerint, csak Bulgária, Észtország és Románia él a vizsgakötelezettség intézményével. A németeknél, osztrákoknál vagy a számunkra is komoly konkurenciát jelentő Lengyelországban sem terhelik ezzel a gépkocsivezetőket. A gépkocsivezetők egyszerűen részt vesznek a felújító tanfolyamon, és ezt követően megkapják a GKI kártyájukat” – magyarázta el lapunknak Árvay Tivadar, az MKFE kommunikációs menedzsere.

Az MKFE személyes az államtitkárnak is elmondta ezt, a nem elhanyagolható érvet is, amikor decemberben személyes egyeztetésen voltak a minisztériumban, de a fuvarosok nem „tapasztaltak nyitottságot a GKI vizsgakötelezettség kivezetésére”, olvasható a levélben.

Megkérdeztük a minisztériumot, miért tartják fontosnak, hogy a vizsgakötelezettséget fenntartsák, de cikkünk megjelenéséig még nem kaptunk választ a kérdésre.

Európa-szerte nő a nyomás a döntéshozókon, hogy változtassanak az elavult GKI képzésen

A dán ITD októberben, a sofőrhiányra válaszul, összeállított egy akció-csomagot, amelynek célja, hogy a nyugdíjas és a nyugdíj előtt álló gépkocsivezetőket is munkába tudják állítani. Ennek az akció-csomagnak az egyik javaslata az, hogy a tapasztalt sofőrök esetében nem kellene ragaszkodni GKI felújító képzés elvégzéséhez, mivel a tanfolyam sokak számára olyan akadály, amit nem tudnak vagy nem akarnak legyűrni. Mivel a tanfolyam tartalma nem frissül megfelelően, az ITD úgy véli, hogy a fölösleges stressz mellett időpocsékolás is ezzel tölteni az időt.

Az ellátási láncokat alapjaiban megrázó munkaerő-hiánnyal küszködő Nagy Britanniában, az RHA fuvaros szervezet is a GKI képzés és vizsga könnyítését kérték szeptember végén.

Az RHA mellett Transservice Group közúti szállítási és raktározási vállalat is csatlakozott a kampányhoz, mondván, hogy a GKI viszgának nincs semmi értelme, fel kell azt függeszteni, hogy ezzel is ösztönözni tudják a gépkocsi-vezetőket arra, hogy visszetérjenek a szakmába.

Németországban a BGL szintén kidolgozott egy cselekvési tervet a sofőrhiány csökkentése érdekében, amelyet szintén októberben mutattak be. Ennek a tervnek a részeként a szervezet szintén azt javasolja, hogy töröljék el GKI -képzési követelményeket minden olyan sofőr számára, aki több mint 10 éves tapasztalattal rendelkezik. Ne feledjük; Németországban nincs ismétlővizsga, itt magáról az ismétlő képzésről van szó!

Legnépszerűbb cikkek
hozzászólások
0 megjegyzés
A felhasználó törölve lett
Legnépszerűbb cikkek