Kétéves uniós kampány indult a veszélyes anyagok kezeléséről

A cikk olvasási ideje 3 perc

Az Európai Unióban 2015-ben készített felmérés szerint a munkavállalók 17 százaléka érintkezett naponta vegyipari termékekkel, ugyanez az arány volt Magyarországon is, az adatok pedig ma is helytállóak. Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) kétéves tájékoztató kampányt indított a munkahelyeken előforduló veszélyes anyagok használatából eredő veszélyforrások tudatosítására

A veszélyes anyagok kezelésére vonatkozó szabályok betartásával nem a nagyobb cégeknél, hanem elsősorban a mikro, kis- és közepes vállalkozásoknál vannak problémák Magyarországon, mondta el mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A munkavédelem területén elsősorban a megelőzésre, a megfelelő tájékoztatásra helyezik a hangsúlyt, a munkaadóknak nem kell a szokásostól eltérő nagyfokú munkavédelmi ellenőrzésekre számítaniuk a kampánnyal párhuzamosan. Fontos, hogy a munkavállalók tisztában legyenek a veszélyes anyagok pontos használatával, illetve a nem megfelelő használat következményeivel, mert a veszélyes anyagok helytelen kezelése miatt kialakuló betegségeknél évekig tart a lappangási idő. Nehéz ok-okozati kapcsolatot találni a dolgozó által korábban felhasznált anyagok és a kialakult betegség között. –  mondta el Simon Attila, majd példaként a már betiltott azbesztet említette, ahol 25 év a lappangási idő.

Rákregiszter: jelentés a veszélyes anyagokról

Magyarországon a munkáltatók kötelesek a járási hivataloknál található munkavédelmi hatóságnak bejelenteni, hogy milyen rákkeltő anyagokat használnak, ez hány dolgozójukat érinti, és őket név szerint is be kell jelenteniük. Ezeket a dokumentumokat a munkavédelmi hatóságnak 50 évig kell megőriznie. Ezt a nyilvántartási rendszert nevezte Borhidi Gábor, az Országos Munkavédelmi Ügynökség munkavállalói oldalának ügyvivője „rákregiszternek” – tájékoztatott erről az MTI.

A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy az EU-OSHA korábbi – Egészséges munkahelyet minden életkorban című – kampányához hasonlóan most is díjazzák a munkaadók által már kidolgozott jó gyakorlatokat. Két kategóriában – a 100 munkavállalónál kevesebbet, illetve több dolgozót foglalkoztató – cégek küldhetik be pályázataikat 2018. december 28-ig.

Sikeres kampány a mezőgazdaságban

A tavaly nyáron a mezőgazdaságban indított munkavédelmi kampány sikeresnek tekinthető, ugyanis az ágazatban történt munka balesetek száma 2017-ben 30 százalékkal csökkent a 2016-hoz képest. Az NGM munkavédelmi főosztályának jelentése szerint 2017-ben a munkavédelmi ellenőrzéseknél a legtöbb (4295) intézkedés a veszélyes anyagok alkalmazásából eredő kockázatok becslésével, értékelésével kapcsolatos szabályok megszegésével állt összefüggésben.

A helyszínen kiadott közlemény szerint az európai vállalkozások 38 százaléka rendszeresen használ veszélyes anyagokat, amelyek évente 120 ezer daganatos megbetegedést és 80 ezer halálesetet okoznak.

Fotó: Pixabay

Címke