Kizsákmányolás, emberkereskedelem, túlhajtott járművezetők teljesen jogosultságok nélkül

A cikk olvasási ideje 3 perc

Az olasz ügyészség és a rendőrség öt, egy fuvarozási cégnél dolgozó személyt fogott el, amelynél emberkereskedelemre, a munkavállalók kizsákmányolására, valamint a hamisított dokumentumok átadására került sor a teherautó-vezetőknek. A vádlista hosszú. Az olasz média a fuvarozó által létrehozott szabályos „bűnözői rendszerről” beszél.

Kizsákmányolás, emberkereskedelem, túlhajtott járművezetők teljesen jogosultságok nélkül
Fotó: Facebook/Polizia di Stato

A nyomozás az ügyben 2020. óta húzódik. A nagy fuvarozó cég (név nem került megadásra) piacenzai székhellyel Emilia-Romania régióban, Észak-Olaszországban kihasználta a külföldi járművezetőket. Elsőként a brazíliai származásúakat, majd a törökországiakat és moldáviaiakat is.

A brazilok, akik Olaszországban szerettek volna munkát vállalni, hamis azonosságot kaptak, valamint hamis teherautó-vezetésre feljogosító dokumentumokat. Ezért kb. 2.500 eurót kellett fizetniük – olvasható az olasz rendőrség közleményében.

A moldáv és török állampolgárokat pedig külföldi cégen keresztül foglalkoztatták, amely – mint kiderült – nem is létezik.

Kamikáze-járművezető

A külföldi járművezetők botrányos körülmények között éltek és dolgoztak. A teherautóban vagy provizórikus barakkokban éjszakáztak a céges parkoló területén. A rendőrség beszámol róla, hogy ezen a helyen reális kockázata volt a tűz kitörésének, vagy az instabil építmények összeomlásának.

Sőt, mi több, a parkoló területén illegális javítóműhely is működött, amely gumiabroncsok cseréjével foglalkozott.

A rettenetes szállási viszonyok azonban nem minden. A járművezetőket akkor is munkára kényszerítették, amikor ki voltak merülve. Mértéken felül dolgoztak, amit bizonyít a szervek által végzett elemzés a tachográf adataiból. Három hónap alatt ezer jogsértési esetet rögzítettek, főleg a munka- és pihenő időre vonatkozóan. A munkavállalók azt vallották, hogy az illegális eszközök alkalmazására a vállalat vezetése bíztatta őket.

Az egyik kamionos a „kamikáze” becenevet is megkapta, mivel a trasporteuropa.it beszámolója szerint „bármiféle körülmények között dolgozott”.

A fizetések rendszerszintű alacsonyan tartása

Dacára a mértéken felüli munkának a járművezetők nem kapták meg a nekik kijáró javadalmazást. A cég vezetői nemcsak, hogy az országban érvényes kollektív szerződés és a ledolgozott órák szerinti fizetéseket nem fizették ki. Levonták a járművezetők fizetésééből azt is, ha nem akartak túlórázni, elkéstek a lerakodásról, közúti balesetben voltak részesek, vagy nem fizették ki azonnal a hamis dokumentumok teljes árát.

Összességében több, mint 40 külföldi teherautó-vezető sértett van.

A cég képviselőit letartóztatták, vagy házi őrizetben vannak. Határozat született az általuk vezetett fuvarozó cég lefoglalásáról is.

Nem ők voltak az elsők

Lehet, hogy ez véletlen, de nem ez volt az első eset, amikor piacenzai cég használta ki a járművezetőit. 2021. novemberében írtuk 11 személy letartóztatásáról 100 romániai járművezető kihasználása miatt. Ebben az esetben is a járművezetők átmeneti táborokban kellett, hogy éljenek, valamint kényszerítették őket a pihenés szabályainak betartása nélküli munkavégzésre.

A vállalkozókat akkor többek között illegális közvetítésével, munkaerő kizsákmányolásával és a munkaerő kizsákmányolással, valamint állam elleni csalással vádolták meg.

 

Legnépszerűbb cikkek
hozzászólások
0 megjegyzés
A felhasználó törölve lett
Legnépszerűbb cikkek