Még mindig zajlanak a tárgyalások a fuvarozók érdekképviseleti szervezeti és az Építési és Közlekedési Minisztérium (EKM) között a GKI képzés és vizsga reformjáról, tájékoztatta a Trans.iNFO-t Árvay Tivadar, az MKFE főtitkára március 6-án kedden.
Az MKFE tájékoztatása szerint a szervezet arra kapott ígéretet, hogy márciusi kihirdetik a változásokat, de azt még nem lehet tudni, hogy mikor fognak hatályba lépni a várt változások.
De Árvay Tivadar hozzátette, ha megtörténik a kihirdetés, az iskoláknak nem kell semmilyen extra feltételre felkészülniük. Ez azt jelenti, hogy ha minden jól megy, akkor elméletileg “viszonylag gyorsan megjelenhet a gyakorlatban az új rendszer”.
Az EKM megerősítette a hírt, hogy a változások valóban meg fognak történni, azonban azok kihirdetéséről, illetve hatályba lépéséről nem adott felvilágosítást.
“A GKI továbbképzéssel összefüggő jogszabály-módosítási tervezetek elkészültek, azok társadalmi egyeztetés keretében hamarosan megismerhetőek lesznek,” közölte a minisztérium a Trans.iNFO-val, hovvátéve: “A kihirdetés dátuma egyelőre nem ismert.”
És hogy milyen változásokról van szó?
- Vizsga nélkül is teljesíthető lesz az 5 évente esedékes GKI továbbképzés, ugyanakkor megmarad a vizsgával végződő (SZEV) felújító képzés lehetősége is.
- az új GKI kártya érvényességi ideje nem a tanfolyam elvégzésétől indul, hanem amennyiben a régi kártya lejáratát megelőző 6 hónapban történik meg a felújító továbbképzés, akkor az új kártya érvényessége a lejáró régi kártya érvényességi idejétől indul (ezzel akár5-6 hónapot is nyerhet a kártyatulajdonos).
Mit jelent a vizsga nélküli GKI felújító tanfolyam?
A vizsga nélküli tanfolyam 3*10 óra elméletből áll majd, amelynek 1 modulja teljesíthető e-learningben is, a többi tantermi oktatásban.
A képzés végén gyakorlati tréning lesz, amely teljesíthető akkreditált tanpályán, a tantermi és vizsgakövetelményekben meghatározott járművel VAGY akkreditált szimulátorral.
A szimulátoros tréning 8 órás, ebből 150 perc vezetés, 100 perc a többi gyakorló tanuló figyelése, a fennmaradó idő pedig az oktatóval történő konzultáció.