TransInfo

Négynapos korlátozások Ausztriában: „sima” kamionstop, 2 nap blokkosítás + 1 extra kamiostop Olaszország felé

A cikk olvasási ideje 3 perc

Várakozással teli hét lesz ez a mostani Ausztriában: kedden blokkosított áteresztés a Brenneren; szerdán kamionstop az Olaszország felé tartóknak; csütörtökön általános kamionstop az egész országban; pénteken ismét blokkosítás. Aztán persze szombaton délután háromtól vasárnap este 10-ig „sima” hétvégi kamionstop.

Tirol múlt héten bejelentette, hogy a szokásos júnus eleji forgalmi korlátozások mellé még kamionstopot hirdet az Olaszországba tartó teherautók számára június 2-án. A tilalom 9:00 órakor kezdődik és 22:00 órakor ér véget.

De először vegyük sorra azt, amit már eddig is tudtunk.

Június 1 (kedden) és 4 (pénteken) blokkosított áteresztés

Június 1-én (kedden) és 4-én (pénteken) blokkosított áteresztésben irányítják a forgalmat a Brenner hágón, ahogy azt a blokkosítások naptárjában már előre bejelentettek.

A tiroli blokkellenőrzések egyike azoknak az intézkedéseknek, amelyeket a helyi kormány a nehéz forgalom csökkentése és a helyi lakosok életminőségének javítása érdekében tett. Sajnos ez egy rémálom azoknak a teherautó-sofőröknek, akik hosszú sorokban várakoznak az ellenőrzések miatt.

Idén még ezeken a napokon várható blokkosítás:

  • május 31.  – június 1.
  • június 4.
  • július 5.
  • július 12.
  • július 19.
  • július 26.
  • október 27.
  • november 2, 3.
  • november 10.
  • november 17.
  • november 24.
  • december 1, 2.
  • december 9.
  • december 13, 14, 15.

Június 2 – extra kamionstop az Olaszország felé tartóknak

Az osztrák mobilitási  minisztérium (BMK) a múlt héten jelentette be, hogy a nehéz tehergépjárművek számára forgalomkorlátozást vezet be  június 2-án, szerdán 9:00 és 22:00 óra között.

Az osztrák tilalom azokra a teherautókra és pótkocsis szerelvényekre vonatkozik, amelyek Olaszországba tartanak vagy céljuk Olaszországon keresztül érhető el, és maximális össztömegük meghaladja a 7,5 tonnát.

A tilalom az A12 Inntal autópályát érinti, a Kufstein melletti államhatártól az Imst csomópontig, és az A13 Brenner autópályát, az Innsbruck Süd elágazástól az államhatárig.

Az intézkedés oka az olasz nemzeti ünnep (Festa della Repubblica) miatti kamionstop. Az olaszországi tilalom szerdán 7: 00 – 22: 00 között van érvényben.

Június 3 – osztrák nemzeti ünnep

A keresztény Úrnapja ünnep miatt Ausztriában csütörtökön, június 3-án nemzeti ünnepet tartanak, ami miatt kamionstop lesz. A tilalom szerda éjféltől csütörtökön 22:00 óráig van érvényben.ú

Ahogy előbb említettük, pénteken, június 4-én ismét blokkosított áteresztés Brennernél, szombaton délután 3-tól vasárnap este 10-ig pedig a hétvégi kamionstop várható.

Fotó: Martin Putz/Wikimedia Commons

Címke