Valami érdekes híre van? Szóljon nekünk!

A Kalinyingrádi Vasút új szolgáltatást indított el – tehergépkocsik szállítását speciális vasúti platformokon. A fuvarozó két vonatot képes napi 40-50 pótkocsival elindítani Kalinyingrádból Oroszország területére.

A “Teherautók síneken” elképzelés Lengyelországban nagyon jól ismert. A PKP Cargo a szolgáltatás elindítását majdnem 10 éve jelentette be. A Trans.INFO által Czesław Warsewicz-vel készített interjúban a cég elnöke elmondta, hogy a vasút szeptemberben fejezi be a szolgáltatás részleteinek a finomítását.

Eközben az oroszok már októberben elindítják az ilyen ajánlatukat.

– Ez a szolgáltatás elsősorban a vállalkozókat érdekhetli.A határ átlépésének ideje határozottan rövidebb, mint a tehergépjárművek esetében, és mindenekelőtt ökológiai szempontból sokkal elönyösebb – mondta Vitaliy Winisławskij, a terminál- és raktárkomplexumot irányító kalinyingrádi vasúti igazgatóság helyettes vezetője. A kalinyingrádi vasút bejelntése szerint, naponta két vasúti szerelvényt akár 40-50 vagonnal tud elindítani.

Egyelőre csak a Kalinyingrádi körzet és Oroszország közötti rendszeres útvonalon lehetséges, de lehetséges lesz más irányokba is, olyanokon, mint például Európa.

Hasonló megoldást fontolgat az Észak-kaukázusi Vasút is, amely az orosz vasút részét képezi. A cég állandó útvonalat kíván indítani a Szocsi – Krasnodar útvonalon az Orosz Föderáció európai részén.

A megoldás célja a fekete-tengeri part menti utak forgalmának könnyítése lenne.

hozzászólások

comments0 megjegyzés
thumbnail
Ha szeretné beállítani az értesítéseket, lépjen be a profiljába