‘A rendszer hibáit az elmúlt hetekben kijavították, és ez egyben biztosíték lehet arra is, hogy a jogkövető fuvarozók egyetlen esetben se kaphassanak bírsághatározatot.” – biztosította a fuvaros szervezeteket Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a szerdai egyeztetésen. Péntektől büntetik a TSM állomásokon mért össztömeg-túllépést.
Így működik a tengelysúly-mérés
A TSM rendszer mérési szenzorai az aszfaltba vannak építve, és a VÉDA rendszerrel vannak összeköttetésbe. Amikor a jármű a TSM mérési szenzorain áthalad, méri az össztömegét és a tengelysúlyát is. Ezzel egy időben a VÉDA a rendszámfelismerőrendszerével kikeresi a jármű tulajdonosát és a járműhöz tartozó össztömeg értékeket, valamint lézeres mérési rendszer méri a jármű szélességét és hosszúságát is. E közben előről, oldalról és hátulról is több kép készül a járműről és a vontatmányról is. A legvégén, pedig a vontatmány rendszámát is felismeri a rendszer és kikeresi az össztömeg adatokat és a tulajdonost. Amit tudni kell, hogy ezen rendszernek a hibahatára 5 %, mely a mért értékekből, korrekciós értékként levonásra kerül, ha a tengelyterhelése vagy az össztömege a járműnek így is az előírt felett van, akkor automatikusan a jármű tulajdonosának/üzembentartójának, bírság határozat kerül megküldésre.
Több kategóriának kedvezményei vannak, de ahhoz, hogy ezeket érvényesíteni tudják az ÚVR rendszerben a járműveket regisztrálni kell.
TSM büntetések
Ezév május 31-ig a hatóságok csak figyelmeztető végzést adhattak az üzembentartónak vagy a tulajdonosnak, és az alábbi kedvezmények élnek még idén:
- június 30. napjáig: azon elkövetett jogsértések esetén, amelyekben a túllépés mértéke nem haladja meg a 2%-ot
- július 1. napjától 2018. december 31. napjáig: azon elkövetett jogsértések esetén, melyekben a túllépés mértéke nem haladja meg az 1%-ot
A fent említett 2%-os, illetve később 1%-os tolerancia egyaránt érvényes a TSM rendszerben történt mérések esetén és a megállítás során megállapított mérési eredmények esetén is.
Kérjük, olvassa el cikkünket a TSM toleranciárjáról, hibahatáráról, adminisztrációs költségéről itt vagy a képre kattintva!
Az egyeztetés
A NiT Hungary beszámolója alapján az egyeztetésen (melyen részt vettek a MKFE, NiT Hungary, FUVOSZ, MLSZKSZ és MSZSZ képviselői) a szervezetek ismét hangot adtak azon egybehangzó véleményüknek, miszerint az automatizált mérésen alapuló rendszer jelenleg nem alkalmas objektív szankcionálásra, és fuvarozói oldalról nincs meg a bizalom a jelenlegi rendszerrel szemben.
A tárgyalás során hangoztatott kategorikus álláspontunk szerint a TSM éles üzemének elindítását legalább az év végéig el kell halasztani. A halasztás lehetőséget kínálna arra, hogy a még fennálló nyitott kérdések szakmai egyeztetések mellett szabályozásra kerüljenek. Hasonló prioritást élvező elvárásunk volt a tárgyalás során a korábban hatályos jogszabályokban biztosított 500 kilogrammos tengely- és össztömeg tolerancia visszaállítása.A javasolt halasztást alátámasztó érveket a fuvarozói szervezetek 2018. május 23-án írásban is eljuttatták az új szaktárca részére. – olvashato a NiT Hungary hírében.
Az MKFE híre szerint Mosóczi László arra kérte a fuvarozókat, hogy a június 1. után érkező, és vitatott bírsághatározatok esetében a vállalkozások mindig indítsák meg a bizonyítási indítvány eljárást, amelyet a hatóság alapos, a TSM-pont működésére is kiterjedő vizsgálatban fog értékelni és elbírálni.
A túlsúllyal közlekedő külföldi fuvarozók TSM-beli bírságolásával kapcsolatban az államtitkár jelezte, hogy a jövőben a megerősített ellenőri egységek szigorúan lépnek majd fel a kontroll mérésekre kiterelt járművek vezetőivel szemben. – olvasható az MKFE oldalán.
Fotó: MTI