TransInfo

Probléma az intelligens tachográfokkal. A csere eurómilliókba kerülhet, Brüsszel pedig már az új generációt tervezi.

A cikk olvasási ideje 3 perc

Fél évvel az intelligens tachográfok első generációjának bevezetése után a brüsszeli politikusok már a következőt ígérik. Változás egészen sok lesz (pl. a kártyák számának korlátozása a tachográfokhoz), közben a jelenleg használt „okos tachográfok” használata nem kis gondot okozhat a szállítmányozóknak.

Az „intelligens tachográf” 2019. június 15-én került bevezetésre és vált kötelezővé minden új jármű számára. Lehetővé teszi a szállítmányozás és a járművezetők munkaidejének hatékonyabb monitorozását és a manipuláció és az egyéb szabálysértések könnyebb kiszűrését. Többek között azért, mert rögzíti a menet kezdetét és a végét, valamint a jármű pontos helyzetét három óránként.

Úgy látszik azinban, hogy a három intelligens tachográf gyártó berendezései közül az egyik gyártó berendezései nem úgy működnek, ahogyan kellene. A 035-ös hibáról van szó, vagyis az érzékelő váratlan és indokolatlan hibájáról. Az ellenőrzés során felkeltheti a közlekedési felügyelet ellenőreinek gyanúját, miszerint a tachográf működése manipulálásra került. Ilyenkor a járművet speciális vizsgálatra küldik a műhelybe a gyanú ellenőrzése céljából.

Mélyrehatóbb vizsgálat esetén a szállítmányozónak késedelemmel kell számolnia a megbízás teljesítésében” – magyarázza Mateusz Włoch, az Inelo szakértője. Az ilyen jellegű késedelemnek pedig anyagi jellegű következményei lehetnek. 

A tachográfok és az érzékelők problémás kombinációját többek között a Scania szerelte be a járműveibe, amelyek cseréjének a költségét 14 millió euróra becsülte.

Mateusz Włoch kiemeli azonban, hogy a hiba egyes járművekben jelentkezik, amikor az egyik gyártó „okos tachográfját” kapcsolják össze egy másik gyártó érzékelőivel. A szakember azonban megnyugtatja a szállítmányozókat, hogy mindkét cég dolgozik a hiba megszüntetésén, az ellenőrző szervek pedig tisztában vannak a problémával.

Az intelligens tachográfok új generációja

A már negyedik Tachográf Fórumon Brüsszelben, amelyre november 29-én került sor, viták folytak a tachográfok jövőjéről az Európai Unióban. Már biztos, hogy függetlenül a Mobilitási Csomag végleges formájától és hatályba lépésének időpontjától a második generációs intelligens tachográfok bevezetésének a kérdése el van döntve.

Az új teherautókban valószínű már 2023-ban megjelennek, a többi kamionban pedig az „okos tachográf 2.0” majd 2026-tól lenne kötelező. Ezek a berendezések rögzítik többek között, hogy a teherautó-vezető hányszor lépte át a határt és melyik országokban. Ezen felül rögzíti a jármű fel- és lerakodásának a helyszínét. Mindez a kabotázs hatékonyabb ellenőrzését szolgálja, valamint a minimálbérek elszámolásának ellenőrzését.

Ezen felül a járművezetői kártyán rögzített napok száma a jelenlegi 28-ról 56-ra nőne – számol be a diariodetransporte.com portál.

Amennyiben a Mobilitási Csomagot a jelenlegi formájában fogadnák el, akkor az új generációs tachográfok a 2,5 és 3,5 tonna közötti buszokra is kötelezőek lennének, amelyekkel nemzetközi áruszállítást végeznek.

Korlátozás a tachográfhoz való kártyák számában

A Fórum során tárgyalták a vállalkozások kártyáinak a kérdését is. Európában vannak ugyanis cégek, amelyeknek akár 400 kártyája is lehet a tachográfokhoz, ami abból következik, hogy a flottát több helyen építették fel. Az új generációs tahcográfok bevezetése után a vállalkozóknak ezeknek a számának a korlátozásával kell számolniuk.

Az új javaslatok szerint az aktív kártyák száma a szállítmányozási cégeknél az okos tachográfok belépésével 62-re lesz korlátozva – magyarázza Piotr Żółty az Inelótól.

Fotó: Trans.INFO

Címke