TransInfo

Teherautó-piac 2018. Magyarország az élen furgonvásárlásban.

A cikk olvasási ideje 3 perc

A meglehetősen gyenge december ellenére az egész tavalyi év sikeresnek tekinthető – több százalékos növekedés volt mérhető a furgonok és a teherautók regisztrációjának számában. A szakértők rekordról beszélnek.

Teherautók eladásai

2018-ban 3,5 százalékkal növekedett az Európai Unióban a 3,5 tonna feletti új teherautók regisztrációja. A legnagyobb növekedést Lettországban rögzítették (+ 18,5% az előző év azonos időszakához képest), míg a legnagyobb csökkenést Görögországban (-21,1%).

  • Franciaországban a tehergépjárművek száma több mint 8% -kal, közel 55,5 ezer darabra növekedett.
  • Olaszországban – több mint 5 százalékkal, mintegy 25,6 ezer darabra,
  • Németországban közel 3 százalékkal – 94,4 ezer darabra.
  • Eközben Nagy-Britanniában az ilyen járművek iránti kereslet 4 százalékkal csökkent – közel 52,5 ezer darabbal kevesebb teherautót vásároltak 2018-ban, mint egy évvel előtte.
  • 2%-os a csökkenés Spanyolországban – kicsivel több, mint 24 ezer darabdal volt alacsonyabb az eladások száma.

Az egész éves eredményre az utolsó hónap eredményei hatásai nem voltak elhanyagolhatóak. Decemberben az Európai Unió egész területén 11,6 százalékkal csökkent a teherautók regisztrációjának száma. Az öt fő piac közül a Franciaország volt az egyetlen, aki kis mértékű növekedést (+ 1,0%) ért el ebben a hónapban. Eközben Olaszország (-18,1%), Spanyolország (-17,7%), az Egyesült Királyság (-11,5%) és Németország (-9,9%) százalékos erős visszaesést tapasztalt – az ACEA (az Európai Járműgyártók Szövetsége) információi szerint.

A furgonok eladásai

Kicsit több mint 3 százalékkal növekedett a tavalyi évben az új könnyű haszongépjárművek regisztrációjának száma az Európai Unióban. Rekord is történt – 2007 óta először haladta meg a 2 millió darabot – jelentette be az ACEA.

A könnyű haszongépjárművek legnagyobb forgalma az elmúlt évben Szlovákiában (+ 20,4% -kal) növekedett, Magyarországon (+ 14%) és Lengyelországban  volt(+ 12,8%). Ezekben az országokban azonban a regisztrált járművek száma nem haladja meg a pár tízezer darabot. Sokkal többet regisztráltak a főbb uniós piacokon – Franciaországban (több mint 457 ezer darab, + 4,6%) és Németországban 285 ezer darab + 5,4 százalék) és Nagy-Britanniában (kb. 357 ezer darab, – 1,3 százalék).

A 2018-as év egész növekedésére a december nem igazán volt jó hatással. 2,4 százalékkal kevesebb jármű lett regisztrálva, mint 2017 decemberében.

Fotó: Pixabay/rauschenberger/public domain

Címke