A kabotázs tevékenységek a koronavírus-járvány idején egyre több érzelmet váltanak ki az Európai Unió nyugati tagállamaiban. Mind a német, mind pedig a francia szállítmányozói szervezetek követelik a kabotázs felfüggesztését, hogy megvédjék a belföldi szállítmányozó cégeket. Az ágazat felháborodása Németországban oda vezetett, hogy a kedélyek megnyugtatása végett a BAG rendszeres kabotázs-ellenőrzést hirdetett, és már prezentálta is az első eredményeket.
Egy hónappal ezelőtt a német Szövetségi Közlekedési és Digitális Infrastruktúráért Felelős Minisztérium (BMVI) a kabotázs szabályainak lazítását vezette be. Azonban hamar visszakozott ettől a döntéstől a szállítmányozási szervezetek nyomására (többek között a BGL-ére), amelyek egyenesen a kabotázsműveletek megtiltására szólítanak fel. Válaszként a Szövetségi Áruszállítási Hivatal (BAG) a kabotázs ellenőrzésének megerősítését jelentette be, felidézve, hogy a tiltott kabotázsműveleteket Németországban 200.000 euróig terjedő bírsággal büntetik (kb. 70 millió forint).
A járvány eredményeként a logisztikai társaságok a megrendelések visszaesését tapasztalják az ügyfeleik részéről, és félnek a veszteségektől, amelyeket a konkurencia szabálytalanságából következnek, mint például a pihenő időszakok vagy a minimálbérre vonatkozó előírások be nem tartása” – magyarázta a BAG a hivatalos sajtóközleményben.
Az első ellenőrzések eredménye
A BAG úgy döntött, három olyan helyen fog ellenőrzést tartani, ahol jellenzően sok a teherautók. Többek között a Logport Duisburgban, amely Andreas Marquardt szerint jelenleg a „szociális dömping egy gócpontja”. Ezen felül a BAG hivatalnokai ellenőrizték a központot Mannheimben, és a Großmarkthallét Münchenben. Az ellenőrzéseket hétfőn hajtották végre, és tegnap a hivatal közzétette az eredményeket. Összesen 104 járművet ellenőriztek, ebből 51 volt német, 50 EU-s országból származott, és 3 EU-n kívüli harmadik országból.
A hivatalnokok 8 német és 13 külföldi kamion esetében állapítottak meg rendellenességet. A járművezetőkről szóló törvény (FPersG) betartását 21 német és 35 külföldi kamionos esetében ellenőrizték, és 3 német, valamint 13 külföldi esetében állapítottak meg szabálysértést. A külföldi járművezetők szabálysértései közül 4 esetben ez a rendszeres heti pihenőre vonatkozott.
Ezen kívül a Közúti Áruszállítási Törvénynek (GüKG) való megfelelés ellenőrzésekor, amely többek között a kabotázsműveleteket szabályozza, 1 szabálysértést fedtek fel a hivatalnokok 20 német kamion esetében; és 3 szabálysértést 33 külföldi kamion esetében.
Ha magáról a kabotázsról van szó, a hivatalnokok 17 külföldi járművezető ellenőrzése során csak egy szabálysértést derítettek fel. Ami érdekes, hogy a MiLoG ellenőrzése esetében (23 németet és 23 más állampolgárt ellenőriztek), egyetlen szabálysértést sem fedtek fel.
Fotó: Twitter.com/Polizei_MH