A lengyel ViaToll fenntartási költségei drasztikusan megnőttek, amióta az állam kezeli. Németországról kellene példát venni?

A cikk olvasási ideje 4 perc

A lengyel ViaToll fenntartási költségei drasztikusan megnőttek, amióta az állam kezeli. Németországról kellene példát venni?

A lengyel útdíjfizetési rendszer állam általi átvétele “fölösleges zavar”. A hibás közbeszerzés, a rendszer fenntartásának jóval magasabb költségei, tervek a műholdas rendszerre való átállásra. A lengyel “TOR” Gazdasági Tanácsadó Egyesület nem takarékoskodik a kritikával. Ezzel szemben Németország meghosszabbítja a közbeszerzési eljárást, amelyben az új magánkezelőt fogják kiválasztani.

év végén Andrzej Adamczyk miniszter bejelentette, hogy „modern műholdas rendszert” akar létrehozni, és a ViaTollkezelését nem magáncégnek, hanem állami intézménynek akarja kiadni. 2018. novemberében lejárt a szerződés az üzemeltetővel, az osztrák Kapsch céggel. A tárca azzal számolt, hogy ez a megoldás segít befoltozni az adórendszeren a lyukakat.

A minisztérium úgy döntött, hogy az eddig a Kapsch által végzett feladatot a lengyel közlekedésfelügyelet, az Inspekcja Transportu Drogowego veszi át. Így is lett. Idén november 3-a óta a fő közlekedésfelügyelet lett a tulajdonosa a Krajowy System Poboru Opłatnak, a lengyel országos díjbeszedőnek, valamint az egyes, hozzá tartozó elemeknek, így az elektronikus díjbeszedő szolgáltatásnak, a viaTOLL-nak is.

“Fölösleges zavar”

Adrian Furgalski, a „TOR” Gazdasági Tanácsadók Egyesülete elnökhelyettese élesen kritizálja a rendszer átvételét a közlekedési felügyelet által.

Ez a felfordulás szükségtelen volt. Ma a rendszer szétesett több darabra. Végül a Kapschnál kötött ki. Jó, hogy ez az alany működik az eddigi alvállalkozóival – mondta el az eNewsroom szolgáltatónak.

Furgalski arra is felhívta a figyelmet, hogy hibás volt a közbeszerzés, ami a folyamat időbeli elhúzódásához vezetett. A „TOR” Gazdasági Tanácsadók Egyesületének elnökhelyettese azt is kiemeli, hogy az Adamczyk miniszter által tervezett átállás a műholdas rendszerre hatalmas költségekkel járna.

Furgalski szerint azok az alapvetések, amelyek az üzemeltető cseréjét kísérték, romokban hevernek. A rendszert ugyanis kizárólag lengyel alanyoknak kellett volna üzemeltetnie, eközben pedig a Kapcsolati Intézet (Instytut Łączności), amely a közlekedési felügyelettel együtt felel a viaToll rendszer működéséért, a feladatok egy részét külföldi alvállalkozóknak adja ki. Ez azonban nem minden.

Úgy volt, hogy olcsóbb lesz

Ahogy Furgalski kiemeli, mindenek előtt azt ígérték, hogy olcsóbb lesz. Eközben lényegesen drágább lett, bár ennek a rendszernek nem minden költsége ismert.

A 2019-es költségvetési törvény már ad összehasonlítási alapot. Amikor a Kapsch volt az üzemeltető, az éves fenntartás 250-280 millió zlotyba került. Jelenleg, amikor az állam foglalkozik ezzel – máris 800 millió zlotyba kerül. A járművezetők szempontjából még mindig nem lehet tudni, hogy a rendszer hogyan fog kinézni, Lehet, hogy elektronikus lesz, de az is lehet, hogy bódékat helyeznek ki a díjbeszedési pontokon – kommentálja a „TOR” Gazdasági Tanácsadók Egyesületének alelnöke.

Azt is kiemeli, hogy továbbra sem lehet tudni, hogy a rendszer csak az állami autópályákra fog kiterjedni, vagy azokra is, ahol azok koncesszióban vannak (a Stalexport vagy az Autostrada Wielkopolska).

Ez a legfontosabb kérdés, amelyre még mindig nincs válasz. Egyoldalról a választási ciklusban senki nem akarja fizetőssé tenni az ingyenes szakaszokat. Más oldalról a közlekedésfelügyeletnek nincs kompetenciája arra, hogy egy ilyen jövőbeni rendszert kitaláljon a lengyel autópályákra – foglalta össze Furgalski.

Az állami kézben lévő díjfizető rendszer rossz ötlet?

A német útdíjfizetési rendszer, a Toll Collect szeptember 1-je óta szintén állami kézben van, de ez csak ideiglenes megoldás. Az előző üzemeltetővel kötött szerződés – egy kockázati tőkés vállalat a Telekom, a Daimler és a Cofiroute részévtelével – augusztus 31-én lejárt, és az új üzemeltető keresése még mindig nem zárult le.

Eleinte úgy volt, hogy az új üzemeltető 2019. március 1-jétől venné át az útdíjfizetési rendszert. De már tudni lehet, hogy a németeknek nem fog sikerülni tartani a határidőt, és ezért meghosszabbították azt jövő nyárig.

Miért vette át az állam a Toll Collectet ideiglenesen? A német Szövetségi Szállítmányozásért és Digitális Infrastruktúráért Felelős Minisztérium a gazdaságossági kutatásokra hivatkozva megállapította, hogy a rendszert magánüzemeltetőnek kell üzemeltetnie. A tanulmányból kiderült ugyanis, hogy az útdíjfizetési rendszerek üzemeltetése magáncégek által gazdaságosabb, mintha a kormány végzi azt.

Fotó: Trans.INFO

Legnépszerűbb cikkek
hozzászólások
0 megjegyzés
A felhasználó törölve lett
Legnépszerűbb cikkek