A német minisztérium megerősítette: az ellenőrzés nem szakítja meg a sofőr 45 órás pihenőidejét

A cikk olvasási ideje 2 perc

A német minisztérium megerősítette: az ellenőrzés nem szakítja meg a sofőr 45 órás pihenőidejét

A német Fuvarozási Minisztérium döntése megerősíti a BAG hivatal korábbi, a kabinban történő alvásra vonatkozó ellenőrzéssel kapcsolatos közleményeit. Az ellenőrzés nem szakítja meg a pihenőidőt. Az ilyen értelmezés célja, hogy megkönnyítse a tiltás betartását.

A németek a heti pihenőidő  tehergépjármű kabinjában való eltöltését ez év májusában tiltották be a sofőrökről szóló törvénymódosításban (Fahrpersonalgesetz). Habár azóta már fél év eltelt, a törvények és a végrehajtásuk körül továbbra is sok homályos rész volt. A Szövetségi Áruszállítási Hivatal (BAG) csupán felvilágosítást  az ellenőrzés lefolyásával és a hozzá kapcsolódó formalitásokkal kapcsolatban.

A sofőrök számára kulcsfontosságú az az információ, hogy a BAG tisztviselői által lefolytatott ellenőrzés nem jelenti a kamionos pihenőidejének automatikus megszakítását, mivel csupán a tachográf adatainak leolvasásához nem szükséges a sofőr részvétele semmiféle módon – hangsúlyozza a német minisztérium. Ezen felül kizárólag a papírok ellenőrzése nem rögzül a gép memóriájában. Ez alapján a WE rendelet értelmében nem beszélhetünk „más munkáról”, amíg a sofőr nem kényszerül formaságok elvégzésére vagy beszélgetésre az ellenőrzés alatt.

A Translawyers Ügyvédi Iroda megjegyzése

A BAG heti pihenőidő ellenőrzésének németországi szabályozásával kapcsolatos álláspontja választ adott néhány kérdésre, amelyek az elejétől fogva vitákat keltettek. Emlékeznünk kell azonban arra, hogy habár az ellenőrzés végrehajtásának ténye nem jelenti automatikusan a sofőr heti pihenőidejének megszakítását, a helyzet megváltozik, amint kiderül, hogy a sofőr 45 órás minimális pihenőideje már letelt – mondja Eliasz-Pietrusiewicz Paulina a Translawyers Ügyvédi Irodától. – Ilyen esetben teljes ellenőrzést hajthatnak végre, amely során szükség van a sofőr aktív részvételére, ami beleszámít a munkaidejébe és automatikusan megszakad a pihenőidő. A BAG tisztában van vele, hogy a szomszédos országok esetében előfordulhat a szabályok másfajta értelmezése, ezért biztosít arról, hogy amennyiben nincsen semmi fenntartásuk az ellenőrzés során, ennek tényét nem jegyzik fel a sofőr lapján vagy a kimutatásban mint a heti pihenőidő megszakítása – magyarázza Eliasz-Pietrusiewicz Paulina.

Fotó: Wikimedia

Legnépszerűbb cikkek
hozzászólások
0 megjegyzés
A felhasználó törölve lett
Legnépszerűbb cikkek