TransInfo

A németek annyira hamar mégsem csatlakoznak az e-CMR-hez

A cikk olvasási ideje 2 perc

Eddig 17 ország (többek között Luxemburg, Hollandia, Franciaország, Spanyolország, Dánia, Észtország, Lettország, Litvánia, Szlovénia) írta alá a CMR-egyezmény kiegészítő jegyzőkönyvet az elektronikus fuvarlevélről. Az aláírók közül hiányzik Németország.

Az információból, amelyet a német Szövetségi Igazságügyi és Fogyasztóvédelmi Minisztérium (BMJV) osztott meg velünk, kiderül, hogy Németország eddig nem ratifikálta a jegyzőkönyvet. Ennek az az oka, hogy eleinte 2008-ban az e-CMR téma nem tartott számot túl nagy érdeklődésre sem az egyezmény aláírói között, sem az üzleti körökben. Időközben a jegyzőkönyvet azonban egy sor állam ratifikálta, és az üzleti folyamatok digitalizációja is nagyobb jelentőségre tett szert a szállítmányozási és logisztikai ágazatban. Erre való tekintettel a minisztérium megkereste a többi minisztériumot és szakmai egyesületet, hogy kikérje a véleményüket, miszerint Németországnak csatlakoznia kell-e az e-CMR-hez.

Nem kapkodják el a németek az e-CMR bevezetését

Minden arra mutat, hogy a német kormány nem igyekszik gyorsan aláírni a jegyzőkönyvet. Igaz, az ország nemrégen Csehországgal, Görögországgal, Romániával és Szerbiával együtt részt vett az e-CMR tesztelésében a határon átnyúló szállítmányozásban egy, az Európai Bizottság által finanszírozott projekt keretében. A pilot projekt befejezésére 2019 augusztusában kerül sor, de mindjárt ki kell emelni, hogy csak egy német cég vesz részt a projektben. Így a következtetések elképzelhető, hogy nem lesznek mértékadóak a német döntéshozók számára.

Ezen felül az Igazságügyi és Fogyasztóvédelmi Minisztérium kiemeli a Trans.INFO számára adott válaszában, hogy az e-CMR jegyzőkönyv csak polgári jogi aspektusaira vonatkozik a szállítmányozásnak (fuvarszerződések). Függetlenül az elektronikus fuvarlevéltől továbbra is szükség lesz több papíralapú dokumentumra, amelyek például a járművezető munkaidejét igazolják.

Uniós szinten pedig jelenleg azon a rendeleten vitáznak, amely lehetővé tenné a maradék dokumentumok elektronikus formájának bevezetését is (COM (2018) 279 Javaslat Az Európai Parlament És A Tanács Rendelete az elektronikus áruszállítási információkról).

Lehet, hogy Németország csak akkor dönt az olyan megoldások bevezetése mellett, mint az e-CMR, amikor a digitalizáció már a szállítmányozási tevékenységgel kapcsolatos dokumentumok szélesebb körét fogja érinteni.

Fotó: Wikimedia Commons

Címke