TransInfo

Ázsia dominálja a világ legnagyobb kikötőinek listáját. Európa kiesett a TOP 10-ből

A cikk olvasási ideje 3 perc

Csak három európai kikötő került bele a világ 25 legnagyobb kikötője közé. Az első helyet ismét Sanghaj vitte el, megerősítve  listavezető helyét – számol be az Alphaliner tanácsadó cég.

A listát az ázsiai cégek vezetik. Mindössze 6 kikötő van a listán Ázisán kívülről. A Top 25-ös listán kilenc kínai kikötő is van.

Nem volt semmi változás az első ötben. Az első helyen megerősödött a kikötő Sanghajban, amely 43,3 millió TEU-t (a 20 lábas konténer megfelelője) szolgált ki, ami 0,5%-os növekedést jelent éves viszonylatban. A második helyen Szingapúr található újból, 36,9 millió TEU-val, ami 0,9%-kal kevesebb, mint 2019-ben.

Az első tíz helyet dominálják az úgynevezett nagy-kínai kikötők. Az említett Szingapúron kívül csak a hetedik dél-koreai Buszan és az első tízet záró Los Angeles/Long Beach nem tartoznak Peking fennhatósága alá.

A 25 kikötő között a listán több is, 14 olyan van, amely kevesebb rakományt szolgált ki, mint 2019-ben. A tizenegy közül, amely növekedést könyvelhetett el az átrakodott árukban hét kínai kikötő található (a Közép Országának csak két kikötőjének volt rosszabb éves viszonylatú eredménye áruforgalomban 2020-ban).

A rotterdami dominancia ideje már lejárt

Az európai kikötők közül legelöl (a 11. helyen) Rotterdam végzett a listán 3,1%-kal alacsonyabb eredménnyel, mint 2019-ben. A becsült átrakodások Hamburgban (18. hely) szintén alacsonyabb szinten voltak, mint 2019-ben, méghozzá 5,7%-kal. Összehasonlítva ezt az ázsiai kikötők eredményével láthatjuk, hogy a COVID-19 járvány nagyobb csapást mért az európai gazdaságokra.

Érdemes kiemelni, hogy a XX. század 80-as éveiben Rotterdam volt az a kikötő, ahol a legnagyobb volumenű árut átrakodták. 1986-ban azonban Hong Kong megelőzte, amely utána átadta vezető szerepét a kikötőnek Szingapúrban. A XXI. század második évtizedének kezdete óta a sanghaji kikötő vezet. Még 2007-ben Rotterdam a 6. helyen volt az átrakodott volumen alapján, de amint látható, jelenleg nehéz hatékonyan versenybe szállnia az ázsiai kikötőkkel.

A jelenlegi összeállítás harmadik kikötője, Antwerpen jó eredménnyel dicsekedhet (14. hely a listán), mert Rotterdammal és Hamburggal ellentétben 2020-ban az átrakodások növekedését könyvelhette el (1,4%). A belga kikötő nyert a Brexiten, és a tavaszi torlódásokon a brit kikötőkben, ami sok fuvarszervezőt arra ösztönzött, hogy a közeli flandriai kikötőbe irányítsák át a rakományokat.

Afrika csodaparipája

A listán szereplő összes kikötő közül a legnagyobb növekedést a marokkói Tanger kikötője érte el, ahol több, mint 20%-kal több jószágot rakodtak át 20 lábas konténerre átszámítva.

Érdemes felfigyelni az 5%-os növekedésre, amelyet Ho Si Min Város kikötője ért el Vietnámban. Ez a kikötő az ellátási láncok diverzifikálási folyamatának a nyertese, mivel sok importőr és fuvarszervező keres alternatívákat Kínának az ellátási forrásokban.

Összehasonlításképpen a legnagyobb lengyelországi kikötőben, Gdańskban 2019-ben 2,1 millió TEU-t rakodtak át, ami kevesebb, mint 5%-a a Sanghajban kiszolgált TEU mennyiségnek. A legnagyobb európai kikötővel, Rotterdammal összehasonlítva Gdańskban kb. 7-szer kevesebb TEU-t rakodtak át. 2020. első 10 hónapja alatt 1,6 millió TEU-t szolgáltak ki.

Fotó: Port of Antwerp

Címke