TransInfo

Brexit: Nagy-Britannia felkészül a megegyezéses és a megegyezés nélküli Brexitre is. De hol a tervük?

A cikk olvasási ideje 5 perc

Nagy-Britannia felkészülten várja majd a Brexitet, vagyis EU-tagságának megszűnését, abban az esetben is, ha lesz megállapodás a kilépés feltételeiről az Európai Unióval, és akkor is, ha nem – mondta kedden a brit Brexit-ügyi miniszter.

Dominc Raab tájékoztatta a londoni alsóház képviselőit a parlament nyári szünete alatt lezajlott egyeztetésekről és az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalójával, Michel Barnier-val folytatott legutóbbi tárgyalásairól. Raab kijelentette, hogy London kompromisszumkészséget tapasztal az európai tárgyalópartnerek részéről, és éppen ezért valószínűtlen, hogy Nagy-Britannia megállapodás nélkül lesz kénytelen kilépni az EU-ból. A miniszter szerint jelentős előrelépés történt több sarkalatos fontosságú területen a sima és zökkenőmentes átmenet érdekében, és „látótávolságban van” a megállapodás az EU-val.

Természetesen lennének bizonyos kockázatai” a megállapodás nélküli Brexitnek is – tette hozzá Raab. E kijelentését hangos és gúnyos nevetés fogadta az ellenzéki padsorokból -, „ám a brit kormány a nyáron már kidolgozta azt átfogó készenléti csomagtervet, amely erre az eshetőségre is felkészíti a brit gazdaságot és a közszférát.”

Súlyosak lesznek a következmények

Független londoni elemzőműhelyek szerint azonban mindenképpen súlyos következményei lennének, ha Nagy-Britannia úgy lép ki az unióból, hogy nem jut megállapodásra az EU-val a Brexit utáni kapcsolatrendszer feltételeiről.

A The UK in a Changing Europe (Az Egyesült Királyság a változó Európában) nevű, elsősorban az Európai Unió és Nagy-Britannia gazdasági-kereskedelmi kapcsolatrendszerének kutatására szakosodott londoni elemzőműhely éppen előző nap ismertetett 34 oldalas tanulmánya felidézi, hogy a 2008-ban elhatalmasodott pénzügyi válság idején a brit pénzügyi rendszer kis híján összeomlott, és csak a Bank of England – a brit jegybank – által a bankrendszerbe juttatott likviditásinjekció akadályozta meg a teljes csődöt.

A ház szerint azonban ezúttal nincs olyan intézmény, amely ugyanígy készen állna a kereskedelmi rendszer megvédésére megállapodás nélküli Brexit esetén, és ebben a helyzetben egyértelműen lehetséges – bár nem elkerülhetetlen – súlyos recesszió kialakulása a brit gazdaságban.

Keddi parlamenti tájékoztatójában azonban Dominic Raab kijelentette:

jóllehet a konzervatív párti brit kormány célja nem a megállapodás nélküli Brexit, de ennek is lennének „bizonyos előnyei”. A miniszter ezek közé sorolta, hogy a brit kormány ebben az esetben azonnal teljes körű ellenőrzést gyakorolhatna például a bevándorlás felett, és hamarabb véget érnének pénzügyi hozzájárulási kötelezettségei az EU költségvetéséhez.

Az ellenzéki Munkáspárt árnyékkormányának Brexit-ügyi miniszterjelöltje, Sir Keir Starmer válaszában felelőtlennek nevezte Raab hozzáállását. Starmer szerint „senkit nem lehet átverni” azzal, hogy a kormány igyekszik kedvező színben beállítani a megállapodás nélküli Brexit lehetőségét.

A munkáspárti politikus kétségbe vonta, hogy elérhető-e megállapodás a kilépési feltételekről, tekintettel arra, hogy az Európai Bizottság az októberi EU-csúcsig szeretné lezárni a tárgyalásokat.

Raab a minap egy BBC-interjúban mindazonáltal egyenes utalást tett arra, hogy a tárgyalások „túlcsúszhatnak” e határidőn.

Világvége ugyan nem lesz. De mi lesz?

Theresa May, aki nemrégiben kereskedelemösztönző célú afrikai körutat kezdett, az őt kísérő brit újságíróknak Dél-Afrikában kijelentette: továbbra is úgy gondolja, hogy egy esetleges rossz megállapodásnál az is jobb, ha nem születik megállapodás az EU-val a brit uniós tagság március végén esedékes megszűnéséig.

A megállapodás nélküli kilépés nem teremtene ugyan könnyű helyzetet, de nem is jelentené a világ végét. – jelentette ki a brit miniszterelnök. May szerint a brit kormány megteszi az előkészületeket arra, hogy egy ilyen helyzetből is sikert kovácsolhasson, de elsősorban azon dolgozik, hogy sikerre vihető, jó megállapodást érjen el az Európai Bizottsággal folyó tárgyalásokon.

A szállítmányozók nem ilyen egykedvűek

A brit média arról számol be, hogy még mindig tisztázatlan a Brexit lefolyása és annak hatása a közlekedési és áruszállítási ágazatara az Egyesült Királyságban . Úgy tűnik, Mr. Greyling nem mutatott be semmilyen szóba jöhető tervet arra az esetre, ha a királyság és az unió között nem születne kielégítő megállapodás. Az államtitkár azon is meglepődött, amikor kiderült, hogy ha nincs megállapodás, a brit fuvarozók nem tudnak árut szállítani a kontinensre.

A szállítmányozók számára az egyik legfőbb aggodalom az, hogy miután az Egyesült Királyság kilép az Unióból, a szakmai engedélyeket és a szakmai képesítéseket már nem fogják elismerni – talán egyik oldalán sem.

Azok az emberek hoznak döntéseket az ellátási láncról, akik semmit nem tudnak erről az iparról. Ez akkor válik végképp egyértelművé, amikor az ember Chris Graylinggel próbál arról beszélgetni, hogy a Brexit mit jelent az Egyesült Királyság nemzetközi szállítmányozói számára. Nem lehet őt elérni, és híján van minden kulcsfontosságú információnak „- nyilatkozta a Telegraphnak Kevin Hopper, a Brian Yeardley Continental  ügyvezető igazgatója.

Foto: Pixabay

Címke