Egy jól ismert cég fog együttműködni az Euro Truck Simulator 2-vel. Nézze meg, hogyan készül az új félpótkocsi!

A cikk olvasási ideje 3 perc

Az Euro Truck Simulator 2 nem kell senkinek bemutatni, akiknek a teherautók a szenvedélye, és még szeret játszani is a szabad idejében. Már majdnem hat éve került a piacra, és ez idő alatt több mint 4,5 millió példányban értékesítették.

Minden héten több, mint 700 000 ember játszik vele! Ebben a virtuális teherautók világában hamarosan új gépek fognak megjelenni – a Krone félpótkocsik

Büszkék és boldogan, jelentjük be, hogy befejeztük a tárgyalásokat, és megállapodásra jutottunk, hogy új játékcsomagot hozzunk létre a Krone pótkocsik miatt – írta a Facebookon SCS Software, játékfejlesztője.

Korábban egy hasonló szintén hivatalos együttműködést sikerült megkötni a Schwarzmüllerrel is. A pótkocsikat nagyon pontosan másolták le – először több napig fényképezték őket mindegyik oldalukon (az alvázzal együtt), majd megalkották őket 3D-ben.

Több gép, több hely

Az a közösség, amely a World of Trucks szociális felületen játszik, már meghaladja az egymillió embert. A játékosok mindig nagy izgalommal várják a különböző kiegészítők megjelenését, ami nem csoda, hiszen minden új jármű, pótkocsi, újabb lehetőséget teremt. Decemberben a játékot egy tucatnyi olaszországi helyszínnel gazdagították, beleértve Szicíliát és Rómát is, valamint a túlméretezett rakománnyal is elérhetővé vált. Egy évvel korábban a gyártók az Euro Truck Simulator 2 részeként Franciaország részeivel is bővítette, amelyek eddig nem álltak a rendelkezésükre.

Euro Truck Simulator 2 hamarosan

A laikusok azonban szeretnék tudni, hogy pontosan miről is szól ez a játék. Nem nehéz kitalálni: egy fuvarozó és a járművezető mindennapi munkájáról szól.  Röviden: a játékos létrehoz egy fuvarozó céget, járműveket vásárol és árukat szállít ki Európában. Tapasztalatot is szerez, amivel a vezetői fejlettségi szint növekedését érheti el. Az esztéták egyébként a gépkocsikat a szalonokban virtuálisan átfesthetik, vagy akár tunningolhatják is.

Fot. eurotrucksimulator2.com

Címke