TransInfo

Kétszer is emelik a német minimálbért – 9,35 euró lesz a végén

A cikk olvasási ideje 2 perc

A német minimálbérrel foglalkozó kormányzati bizottság új összegeket javasolt a MiLogra. A törvényes minimálbért kétszer is emelik Németországban: 2019-ben és 2020-ban. Fontos információ a munkavállalókat Németországba kiküldetésbe küldő szállítmányozók számára!

MiLoG, vagyis a német minimálbérről szóló törvény 2015. január 1-je óta van hatályban. A törvény által előírt minimálbér akkor 8,5 euró volt óránként (bruttó). 2017. januárjában ez az összeg 8,84 euróra nőtt.

Kétszer is emelik a német minimálbért

A a minimálbér-bizottság, amely a szakszervezetek, munkaadók képviselőiből, egy vezetőből és szavazásra nem jogosult tudósokból áll, két lépésben való emelést javasolt.

Javaslata szerint a minimálbér 2019. januárjában 9,19 euróra nő óránként, 2020 elején pedig eléri a 9,35 eurót.

Már az első emelés a 40 órás munkahét esetén 55 euróval magasabb fizetést jelent (bruttó). A kormány többnyire elfogadja a Bizottság javaslatát, így az emelések lényegében biztosnak tekinthetők.

A szállítmányozók még mélyebben nyúlhatnak a zsebükbe

Mivel az Európai Parlament elutasította a TRAN bizottság Mobilitási Csomaggal kapcsolatos módosítási javaslatait, így a nemzetközi szállítmányozás egyelőre még mindig a kiküldetési rendelvény alá tartozik. Ez azt jelenti, hogy a szállítmányozó köteles kifizetni a német minimálbért azok után a járművezetők után, akik németországi fuvart visznek – arra az időre, amíg N émetországban dolgoznak.

A MiLog a kiküldetési rendelvénnyel és a járművezetőkre vonatkozó szigorú vezetési és pihenőkkel, a kötelező szállodáztatással jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a transzport iparág egyre inkább a szakadék széle felé táncol. Ahogyan Lajkó Ferenc, a Waberer’s vezérigazgatója elemzésében írta,

A probléma a következő két-három hónapban akkorára duzzadhat, hogy a teljes ellátási láncot veszélybe sodorhatja. Az egyre csökkenő kapacitások kicsiket, nagyokat egyaránt érinthetnek, a folyamat teljes hosszában. A jelenséget tehát a fuvarozó, a logisztikai szolgáltató, a gyártó és a kereskedő is megérzi majd, az egyszeri fogyasztót pedig üres áruházi polcok fogadják.

Fotó: Pixabay

Címke