Komoly bírság a digitális tachográf analógra cseréléséért. Ne is próbálkozzatok

A cikk olvasási ideje 2 perc

Akár 1.780.000 forintnyi büntetés is járhat annak a szállítmányozónak, akinek a teherautójában nem megfelelő, analóg tachográfot találnak. Pedig két éve még az volt a jó …

Rutinellenőrzés volt. A lengyel Közlekedési Felügyelet járőre megállította a teherautót, amelynek fülkéjében nem megfelelő tachográf volt. A berendezés tiltott cseréjét az elmúlt két évben végezték el, amit a tachográf-szervíz ajtóra ragasztott táblája árult el. Elárulta ugyanis, hogy még 2018. augusztusában a műhely ellenőrizte a megfelelő, digitális berendezést.

A jogellenes csere nagyon költségesnek bizonyulhat a szállítmányozó számára. A Közlekedési Felügyelet beszámolója szerint közigazgatási eljárás indul a vállalkozó ellen. 10.000 PLN (1.780.000 forintnyi) bírságot kaphat.

Ez pedig nem az első esete az utóbbi időben annak, hogy megsértik ezt a szabályt. Szintén augusztus végén kaptak el a Közlekedési Felügyelet járőrei egy szállítmányozót, aki kicserélte a tachográfot analógra. Sőt, mi több, ugyanezt megtette egy másik teherautójával évekel korábban. Vele szemben is közigazgatási eljárást indítottak. Nem csak pénzbüntetésre kell számítania, hanem a jó hírnevének elvesztésére is, ennek következtében pedig a fuvarjogosultságok elvesztésére is.

Idézzük fel, hogy azon teherautók, amelyeket először 2006. május 1-jén helyeztek forgalomba, fel kell, hogy legyenek szerelve digitális tachográffal. A későbbi, 2012. október 1-je után forgalomba helyezett járművek esetében digitális tachográfnak kell beszerelve lennie olyan funkcióval, amely lehetővé teszi egy másik, független sebességmérő jel rögzítését – adja meg a Felügyelet.

Ezzel szemben a szerencsétlen járművet először mindössze hat éve helyezték forgalomba.

Képek: GTID

Címke