Port of Antwerp

Több mint 200%-kal megugrott a konténergyártás. Az árak is megbolondultak

A száraz rakományokhoz való konténerek ára kétszeresére nőtt az elmúlt év során – derül ki a „Container Census & Leasing Annual Review and Forecast 2021/22” jelentésből, amelyet a Drewry Shipping Consultants elemzői készítettek. Egyúttal újabb rekordokat dönt a konténerek gyártása. Mindez a hatalmas kereslet miatt a tengeri fuvarozás iránt.

A cikk olvasási ideje 3 perc

2020 során az új konténerek ára 75%-kal ugrott meg. Amíg tavaly év elején a legalacsonyabb történelmi árat érték el, már a negyedik negyedévben a 2011. óta legmagasabb áron voltak. 2021. második negyedévében az új 40-colos konténerek árai már elérték a 6.500 dollárt, ami több, mint kétszeres növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest. Ez a legmagasabb szint azóta, hogy a Drewry elkezdte monitorozni a konténerek árát 1998-ban.

Az árakat az új konténerek iránti kereslet drasztikus növekedése hajtotta, amikor a bérlők és a hajózási társaságok igyekeztek visszaépíteni a flottájukat a felszerelés durva hiányának és az ellátási láncok zavarának ismeretében” – mondta John Fossey, a konténer és lízing részleg kutatási és elemzési csoportjának vezetője.

„Arra számítunk, hogy a konténerek ára a harmadik negyedévben éri el a csúcsot, majd a növekedés lelassul, és elkezd visszaesni a következő években, ahogy a kereskedelem majd normalizálódik – tesz hozzá.

Pörög a konténergyártás

Kicsit máshogy néz ki a helyzet a hűtőkonténerek esetében, valamint a folyékony áruk szállítására való konténerek esetében. Ezeknek az ára nem változott meg 2020. óta. 2021. első hat hónapjában elkezdtek növekedni. Ez év második negyedévének a végére a hűtőkonténerek már 6,5%-kal kerültek többe éves összehasonlításban, míg a gyűjtőkonténerek 40%-kal drágultak.

A Drewry elemzői arra számítanak, hogy ezeknek a speciális konténereknek az ára az elkövetkező években finoman, de folyamatosan nőni fog.

A rakományszállító ládák iránti nagy kereslet tekintettel a piaci hiányra (ami az egyik oka a drasztikus fuvardíjemelkedésnek a tengeri fuvarozásban) gondoskodott arról, hogy a gyártásuk repülőrajtot vegyen 2021. első negyedévében. Kína, a konténerek legfőbb gyártója növelte a száraz áru szállítására szolgáló ládák gyártását, akár 235%-kal is éves összehasonlításban, elérve a 3 millió TEU-t. A hűtőkonténerek gyártása kétszeresére növekedett, elérve a 260 millió TEU-t.

A Drewry azzal számol, hogy a konténerek egész éves gyártása elérheti idén az 5,2 millió TEU-t, ami 67%-os növekedést fog jelenteni 2020-hoz képest.

Mint eddig, a konténerek fő felvásárlói a bérbe adásukra specializálódó cégek, hozzájuk került minden megvásárolt láda 68%a. A Drewry szakértői azonban arra számítanak, hogy a hajózási társaságok egyre nagyobb mértékben fognak konténervásárlásba beruházni, hogy sajátjuk is legyen. Az utóbbi negyedévekben rekordmértékű nyereségnek örvendhetnek, tehát van is eszközük az ilyen jellegű beruházásokra.

Címke