Németország 16 szövetségi állama közül immár 15-ben tudnak túlméretes (18-25 méter hosszú) tehergépjárművek közlekedni. Berlin jelenti a kivételt – a város, mely tartományi jogokkal rendelkezik.

 A túlméretes járművek használatától azt remélik, hogy kevesebb szállító lesz az utakon, így biztonságosabb lesz a közlekedés és hozzájárulnak a környezet védelméhez. 2017 elejétől a hosszú tehergépjárművek csak a Közlekedési Minisztérium által kijelölt útvonalon közlekedhetnek Németország területén. Az utak listája folyamatosan frissül.

Folyamatosan bővülhet a lista

Az egyes szövetségi államok folyamatosan ellenőrzik az érintett szállítmányozási társaságok útvonal követelményeit, és jelentik a szövetségi kormánynak, mely utak lennének alkalmasak ezeknek az igényeknek a kielégítésére. Ennek alapján a Közlekedési Minisztérium módosítja, majd közzéteszi a használható utakat a megfelelő rendeletben. 2017. december 29-én az úgynevezett 8. módosító rendelet lépett életbe ebben a kérdésben.

Ezek a legfontosabb változások:

  •  Rajna-Pfalz vidék és Saarland bejelentette első útvonalát
  •  mindkét szövetségi állam megengedte a hosszú, 1. típusú tehergépjárművek teljes körű használatát a 17,80 m hosszú járművek mellett
  • Szász-Anhalt tartomány is lehetővé tette az ilyen járművek közlekedését (ott eddig tilos volt)
  • – Észak-Rajna-Vesztfália is bejelentette első saját útvonalát minden hosszú tehergépkocsi számára.
  • Eddig csak az 1. típus volt engedélyezve.

2-es típus is gurulhat

A tesztelést követően a Szövetségi Autópálya Kutató Intézet (BASt) engedélyezte a 2-es típusú (összesen 25,25 m hosszú) tehergépkocsiforgalmat az állandó forgalomban. Ezen kívül a Közlekedési Minisztérium által kijelölt útvonalakat is használhatják (a hosszú teherautóknak rendelkezésére álló útvonalak teljes listája). A járművek tömegére vonatkozó korlátozások változatlanok maradtak.

A hosszú tehergépjárművek megengedett össztömege nem haladhatja meg a 40 vagy a 44 tonnát a kombinált szállítás esetében.

A hosszú teherautók előnyösebbek?

2016 őszén a Szövetségi Autópálya Kutató Intézet jelentést tett közzé a hosszú tehergépjármű használata kapcsán.

A legfontosabb eredményei:

  • két túlméretes teherautó 3 normál méretű teherautóval ér fel
  • az üzemanyag-megtakarítás 15-25 százalékra tehető,
  • az infrastruktúra karbantartási költségei alacsonyabbak,
  • a károsanyag-kibocsátás kevesebb lesz.

Mindeközben  tavaly egy másik jelentést is közzétettek Baden-Württemberg tartomány megbízásából, amely azt bizonyítja, hogy a mega teherautók kibocsátása környezetkárosító hatása nem alacsonyabb, mint a normál kamionok kibocsátása.

Fotó: DLR/ Wikimedia Commons

Kommentare

comments0 Kommentare
thumbnail
Um Benachrichtigungen über Kommentare freizuschalten - gehen Sie zu Ihrem Profil