TransInfo

A külföldi szállítmányozók 380 millió euró útdíjat fizettek Belgiumnak. Ez díjakból jövő bevételek majdnem a fele.

A cikk olvasási ideje 2 perc

Tavaly a külföldi teherautók után fizetett útdíj tette ki az összes útdíj több mint felét Belgiumban.

Az útdíj bevezetésének pillanatától, azaz 2016. április 1-jétől a ViaPass rendszerben már 800.000 teherautót rögzítettek. Az útdíjas rendszer majd’ három éves működése után a belgák összegzik a bevételeket. Tavaly 2017-hez képest jelentősen megnőttek. A növekedés többek között az útdíjak kiterjesztésének köszönhető új útszakaszokra (2018-ban a fizetős útszakaszok 2,3%-kal hosszabbak voltak, mint 2017-ben), valamint a díjak emelésének köszönhető.

A külföldi kamionok részesedése a belga útdíjból ugyanazon a szinten maradt. 2017-ben a külföldi szállítmányozók Belgiumban 365 millió eurót fizettek, 2018-ban 379,9 millió eurót. Mindkét eredmény az egész 53%-t teszi ki.

A belga útdíj emelkedése 209-ben

Emlékeztetnénk, hogy idén a fizetős utak közé felvettek Flandriában három új útszakaszt (január 1-jétől):

– az A11 autópálya új szakaszát (Bruges-Knokke),

– az N36-t Roulers-től (R32) Zarrenig (N35),

– a N722-t Hasselttől (N80) St Trond-ig (N718).

Vallóniában pedig a Sofico operátor vezetett be új útdíjakat. Az emelés oka az alkalmazkodás a piacon uralkodó viszonyokhoz, figyelembe véve az inflációt és az emelkedő költségeket.

A díjak nagyságát a témáról szóló cikkünkben nézhetitek meg.

Bírságok és problémák a dobozokkal bírságok

Eleinte minden, a ViaPass-szal kapcsolatos szabálysértésért 1000 euró bírság fenyegetett. Sajnos az OBU (On Board Unit) rendszerrel és berendezésekkel sok probléma adódtott, és a belga hatóságok ezekkel kapcsolatban több száz alaptalan bírságot szabtak ki.

Csak 2017. végére döntöttek a belgák úgy hogy alacsonyabb bírságokat vezetnek be:

– 100 euró egyszeri áthaladásért díjfizetés nélkül, amelyért a járművezető figyelmetlensége felelős (vagy a berendezés hibája),

– 500 euró több áthaladásért fizetés nélkül,

– 1000 euró lesz a büntetés, ha egyáltalán nincs Satellic márkájú berendezés a járműben.

Foto: Wikimedia Commons

Címke