Ma megismerkedünk az első gőzteherautók sorsával, melyek eleinte a gőzmozdonyokhoz hasonlóan működtek – a kazánban kialakult gőz hajtotta őket.
Nagy-Britanniában csupán az áruszállítók használtak gőzvontatókat, melyek száma 1896-ban 8 ezer volt. Ezeket a járműveket az egész XIX. században tökéletesítették. 1867-ben Thompson lokomobilja gumiabroncsos kerekeket kapott. A kazánok és a járművek szerkezetének szakadatlan fejlődése szinte tökélyre fejlesztette a gőzhajtású teherautókat.
A Thornycroft hajógyártó cég a XIX. század vége felé elkezdte ellátni gőzhajtású teherautókkal a katonaságot, pont a dél-afrikai búrok elleni háború előtt. Lord Kitchener megállapította utóbb, 1902-ben, hogy „a benzinmotoros teherautók is nagyszerűen működtek, de a Thorncroftok voltak a legjobbak”.
A gőzmeghajtású Thorncroft 1900-ban 3 tonna súlyú volt, 4 tonna szállítási kapacitás mellett. Ami a legfontosabb, hogy ezekben a kocsikban sebességet terhelés alatt, menet közben is lehetett váltani. A gőzhajtású vontatókat meg kellett állítani a sebességváltáskor. A nehéz gőzkocsik a vas kerékabroncsokon 20 km/h-s sebességig gyorsultak, csak a gumiabroncsok bevezetése növelte a maximális sebességet 30 km/h-ra. Nehéz gőzkocsikat az alábbi cégek is gyártottak: Foden, Leyland, Sentinel, Atkinson, Ransomes.
A gőzhajtású teherautók még az előző évszázak 20-as éveiben is közlekedtek az utakon
A katonaság által 1901-ben szervezett versenyen Foden első helyezést ért el, 47 óra alatt 257 mérföldet téve meg zavartalanul. Az egyik legnagyobb gyár a Leyland volt, mely 1926-ig gyártott gőzhajtású teherautókat, habár az első benzinmotorosat már 1904-ben legyártották. Azonban a vásárlók nagy része a szénmeghajtásúakat részesítették előnyben. Habár kényelmetlenebb volt a használata a gázolajnál, jelentősen olcsóbb volt annál. 100 km megtételéhez több mint fél tonnányi szénre volt szükség. A járműveket a sörgyárak, a malmok, a nehézipar valamint a városok vásárolták. A gyártó akkor volt sikeres, ha évente 60 ilyen teherautót adott el.
Franciaországban néhány feltaláló könnyű gőzgépeket épített, melynek kialakítása nagyon korszerű volt. Amédée Bollée (az apa) által 1873-ban épített L’Obeissante-jának („Engedelmes”) nemcsak hogy az első kerekeit váltókra szerelték, de differenciálműve is volt. Lean Serpollet megépített néhány könnyű személygőzkocsit, és az egyiken 1890-ben indult a Párizs-London versenyen. A De Dion, Bouton és Trepadoux társaság vált a gőzkocsik legkomolyabb gyártójává, mely Párizsban sikerrel épített tizenegy-néhány típust ezekből. A konkurenciát a benzinmotoros autó jelentette, mely nem igényelt vizet és könnyebb volt a masszív gőzkocsiknál.
A Trans.INFO Az áruszállítás története következő részében arról, hogy a megszállók hogyan zsákmányolták ki Lengyelországot gazdasági szempontból a vasúti monopólium segítségével.
Előző részek:
Az áruszállítás története 1. rész – a római kőburkolattól az acélrugós masinákig
Az áruszállítás története 2. rész – így keresett egy brit herceg vagyonokat az olcsóbb szállítás révén
Az áruszállítás története 3.rész – hogyan múlták felül a vasútvonalak a postakocsikat és a belvízi hajózást
Az áruszállítás története 4. rész – az elfűrészelt gőzkocsi-kerekekről és a zseniális lengyel tervezőről
Az áruszállítás története 5. rész – a rekordszintű vasúti befektetésekről a XIX. és a XX. század fordulóján
Fotó: DeFacto/ Wikimedia Commons