TransInfo

Az ökomatrica később lép hatályba, mint tervezték? A franciák díjat akarnak szedni a külföldi teherautóktól

A cikk olvasási ideje 2 perc

A francia közlekedési miniszter, Elisabeth Borne a költségvetés terhére 13,4 milliárd euró forrásnövekedést jelentett be a közlekedés számára a következő négy évben. Megerősítette azt is, hogy be akarja vezetni a díjakat a külföldi teherautók számára a francia közúti infrastruktúrq használatáért.

Elisabeth Borne (a képen) bemutatta cselekvési tervét a mandátuma végéig. Kijelentette, hogy 2022-ig növelni akarja a közlekedés támogatására szánt költségvetést 40%-kal, vagyis 13,4 milliárd euróval. Borne szeretné azt is, hogy a külföldi teherautók, amelyek a francia utakat használják, díjat fizetnének. A közlekedési tárca vezetője beismerte azt is, hogy a tervezett ökomatrica bevezetése csúszik. Jövő év helyett a díj „talán” 2020-ban lép hatályba. A megfigyelők szerint ez az elnapolás reakció a „sárga mellényesek” tiltakozására – olvashatjuk a verkehrsrundschau.de portálon.

A miniszter igéretei szerint a tárca rendelkezik elégséges forrásokkal az infrastruktúra fenntartásához a jövő évben. 2020-ban azonban új finanszírozási forrásokra lesz szüksége.

A pénzt többök között az infrastruktúra javítására szánnák, többek között olyan régiókban, mint Lozère, Aurillac Cantalban és Prades-ban a Keleti Pireneusokban.

Keveredés a jövőbeni díjak miatt

Az új díjak, beleértve a külföldi tehergépjárművekét, már hónapok óta ellentmondásokat szülnek. Elistabeth Borne az új adóját ugyanis már idén áprilisban bejelentette. Akkor élesen kritizálták a francia szállítmányozók is, bár ők a díjat leírhatják majd az adójukból. A kormányzati projekt azt tervezi, hogy matrica díja „430 euró lesz (kb. 145.000 forint) évente a háromtengelyes, és 1200 euró (kb. 380.000 forint) négy- vagy többtengelyes járművek esetén évente. Az adó a 12 tonnás engedélyezett össztömegnél nagyobb tehergépjárműveket fogja érinteni.

A francia kormány koncepciói azonban állandóan változnak, tehát nehéz ebben a pillanatban megmondani, hogy ilyen lesz-e a bevezetendő díjak végleges formája Franciaországban.

Fotó: Pixabay

Címke