A Közös Piacnak segítenie kellett kiegyenlíteni az életszínvonalat a Európa gazdag nyugati és szegény keleti felén. Ez a folyamat azonban nem csak működő gazdasági lépéseket követel meg. Hasonlóan gyakran szükséges a hatékony diplomácia is. Enne köszönhetően gazdaságilag még egy látszólagos bukáson is lehet nyerni. Ezt a művészetet azonban tanulni kell.
A “régi” és “új” Unió közötti gazdasági szakadék betemetése olyan jelszó, amelyet évek óta emlegetünk mindenhol. A régi keleti blokk, amelyet a legjobban érintett a történelmi és politikai förgeteg, sok évet kell, hogy behozzon, és sokszor évszázados gazdasági lemaradást is.
Van kivel versenyezni. A régi birodalmak és gyarmatosító hatalmak, mint Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország, Hollandia és Németország a gazdasági pozíciójáért sok nemzedéken keresztül dolgozott, nem mindig csak a saját kezeivel. Cserébe általában szabadpiaci körülmények között. Azok az országok, amelyeknek a történelme inkább években, mint évszázadokban mérhető, és akik ráadásul a második világháború után a szocialista gazdaság pályáján mozogtak, még csak próbálják utolérni ezt a „jobb világot”.
A közös európai piac hivatott volt ezt az utolérést megkönnyíteni és felgyorsítani. Az aránytalanoknak folyamatosan kellett volna csökkenie. És ha megnézzük a fejlődés sebességét, valóban látható előrelépés. Példának kedvéért ha összehasonlítjuk Lengyelország gazdaságának növekedési dinamikáját az uniós átlaggal, vagy akár az eurózóna eredményeivel, látható, hogy az ország belépésének pillanatától a Közösségbe a távolság évről-évre nem jelentős mértékben csökken.
Lengyelország GDP-jének növekedése az Európai Unióval és az Eurózónával összehasonlítva
| Év | Lengyelország | EU | Eurózóma | Magyarország (a szerk. adta hozzá a cikkhez) |
| 2004 | 5,1 % | 2,6 % | 2,3 % | 5 % |
| 2005 | 3,3 % | 2,1 % | 1,7 % | 4,3 % |
| 2006 | 6,2 % | 3,3 % | 3,2 % | 3,9 % |
| 2007 | 7,0 % | 3,0 % | 3,0 % | 0,4% |
| 2008 | 4,2 % | 0,4 % | 0,4 % | 0,9 % |
| 2009 | 2,8 % | – 4,3 % | – 4,4 % | -6,6% |
| 2010 | 3,6 % | 2,1 % | 2,1 % | 0,7 % |
| 2011 | 5,0 % | 1,7 % | 1,6 % | 1,7 % |
| 2012 | 1,6 % | – 0,4 % | – 0,9 % | 1,6 % |
| 2013 | 1,4 % | 0,3 % | – 0,3 % | 2, 1 % |
| 2014 | 3,3 % | 1,8 % | 1,3 % | 4,2 % |
| 2015 | 3,8 % | 2,3 % | 2,1 % | 3,5 % |
| 2016 | 3,0 % | 2,0 % | 1,8 % | 2,3 % |
| 2017 | 4,6 % | 2,4 % | 2,4 % | 4,1 % |
Forrás: Eurostat, The World Bank Group
Ha viszont egy kicsit más mértéket veszünk, a kétségek is hangot kaphatnak. Mert ha összehasonlítjuk a névleges jövedelmet Lengyelországban, és az „új Unió” összes országában egy lakosra levetítve, kiderül, hogy valóban – a helyzet világosan és egyértelműen javul, de az aránytalanságok nem lesznek kisebbek. A „régi Európa” lassabb növekedése a magasabb alap miatt egyáltalán nem jelent olvadó különbségeket. Szélsőséges esetekben ez pont fordítva is lehet.
Mennyit nyert az „új” Unió az integráción?
2000-ben a mai euróövezet egy lakójára 25.000 dollár ellenértéke esett. Majdnem négyszer annyi, mint egy románra vagy bolgárra (kb. 6000 dollár). Ma ezek az értékek 42.000 és 20.000 dollárt tesznek ki. Már nem négyszer, csak kétszer több. De névlegesen a különbség nőtt.
Ez persze egy statisztikai trükk. De lehetővé teszi a megértését, hogy miért lehet az Unió szegényebb országaiban egyre gyakrabban hallani, hogy az integráción a Nyugat nyert többet. Alacsony költségen nyert hozzáférést új felvevőpiacokhoz, miközben nem feltétlenül nézte jó szemmel az olcsóbb konkurenciát a saját háza táján.
Olaj a tűzre a nemrégen megújított, munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv, amely kötelezi a munkavállalókat az EU más országaiba küldő cégeket, hogy ugyanolyan munka- és fizetési körülményeket biztosítsanak nekik, mint amilyenek az adott országban kötelezők. Ahogy a kommentátorok kiemelik – ez korlátozza a cégek versenyképességét a szegényebb országokból a közös, uniós piacon. És ezzel egyúttal lelassítja a tempóját a gazdasági különbségek kiegyenlítésének.
Tényleg így lesz? Hiszen a brüsszeli politikusok úgy gondolják, hogy a megoldások javítják a kiküldetésbe küldött munkavállalók helyzetét, és így a különbség eltörlése könnyebb lesz.
– Kérdés, hogy kinek. Könnyebb lesz a nyugati munkavállalóknak és cégeknek, például a szállítmányozóknak, akik eddig a piacért folytatott harcban egyértelműen alulmaradtak – értékeli dr Paweł Kowalski, az SWPS Egyetem Jogi Iskolájának jogásza. – A lengyel és litván cégeknek nehezebb dolga lesz. Nehéz megmondani, hogy veszteségeik lesznek-e, de biztos, hogy alkalmazkodniuk kell az új körülményekhez.
Az egyenlőség politikai prizmája
Dr Paweł Kowalski felhívja a figyelmet arra, hogy az Európai Unió nem csak gazdasági közösség. Három évtizede magasabb közös értékek is mozgatják, amelyek az egyéni és emberi jogokra vonatkoznak. És ebben a kontextusban meg lehet próbálni megérteni a körülmények egységesítésére tett kisérleteket. A fenntartások az alkalmazott módszerekre vonatkoznak.
A probléma azonban inkább abban van, hogy az Unió „úgynevezett nagy bővítése” pillanatában 2004-ben a kompromisszum elérése a Közösségben sokkal nehezebb, mint korábban volt. Több az érdekcsoport, és az új országok nem mindig akarnak és nem mindig képesek engedni. A „régi” Unió országai számára ez egy új valóság. És a beszélgető társaink ebben látják annak a helyzetnek az okait, amikor az erősebbek a gyengébbek kárára erőltetik a saját megoldásaikat.
– Már Lengyelország uniós tagsága előtt világos volt, hogy a szegényebb országok versenyképesebbek a szolgáltatások nyújtásában. A belépésük a közös piacra nem formálta át az EU gazdaságának képét, de egyértelműen látszott azon országok terjeszkedése, amelyeknek olcsó munkaereje volt – emlékeztet prof. Witold Orłowski, közgazdász és a lengyel Nemzeti Fejlesztési Tanács képviselője.
– Ezt a harcot nem azért vesztettük el, mert megjelentek új érvek, vagy hogy elfogadhatóbbá vált a világon, hanem Lengyelország pozíciója meggyengült a tárgyalásokban, és nem sikerült olyan koalíciót kötnünk, amely támogatott volna minket – teszi hozzá prof. Orłowski.
Minden szakember egyetért abban, hogy az Európai Unió politikai játszmák nagy színtere. És ezen a színtéren szakértelemmel kell mozogni, koalíciókat és kompromisszumokat építeni, hogy sikert érjünk el. Azt, hogy ez megcsinálható, bizonyítja az a tény is, hogy Lengyelország névlegesen az EU története során a legnagyobb kedvezményezettje a strukturális alapoknak.
– A munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv kérdéseiben azonban politikai játszmával van dolgunk, amelyet egészen egyszerűen elvesztettünk – értékeli prof. Orłowski. – A nyereség a nyugat-európai munkavállalóknál és szakszervezeteknél csapódik le. A szakszervezetek támogatására pedig szüksége van a politikusoknak.
A brüsszeli egyeztetések nehéz művészete
A kiküldetési irányelv kérdésében a beszélgető partnereink véleménye szerint a lengyelek egyértelműen nem tudtak érdekes projekteket letenni az asztalra, amelyeket meg lehetett volna vitatni az uniós fórumon. Az ügy el lett veszítve még a szavazás előtt.
– A tárgyaló feleink hozzá se szagoltak a játékelmélethez és az egyeztetési elmélethez – mondja ki Robert Gwiazdowski, az Adam Smith Intézet szakértője. – Az Északi Áramlat I. története idéződik fel. Lengyelország abszolút ellenezte az Ukrajnát elkerülő vezeték létrejöttét. Lengyelország megmakacsolta magát, tehát a németeknek és az oroszoknak lehetősége volt a lengyeleket őrültekként beállítani, akikkel nem lehet tárgyalni – idézi fel Gwiazdowski.
Tárgyalni pedig kell, hogy még a vesztes ügyből is nyerhessünk valamit. Még ha akár másik csatatéren is.
– Lehetett volna arra gondolni, hogy például ez alkalomból kijátszani a Via Carpatia útvonal érdekes ügyét. Észtország összekötése Athénnal, egy 16 óra alatt megtehető úttal. Ez egy nagyon érdekes ötlet, amely megmozgatta volna Kelet-Lengyelországot. Talán érdemes lett volna letenni az asztalra ennek a kérdésnek a támogatását. Névlegesen Lengyelország megnyerte volna a keleti régiói fejlesztését – állítja dr Paweł Kowalski. – 20 év távlatában a Központi Légikikötő (Centralny Port Lotniczy) ötlete is érdekes, amelynek nyilván szüksége lesz uniós támogatásra, és amelyet meg lehetne játszani.
Orbán a követendő példa
A játékszabályok egységesítése az uniós piacon folytatódni fog. A Trans.INFO által megkérdezett szakemberek szerint Brüsszelnek fontos ez, és ezt szolgálják és fogják szolgálni a továbbiakban is az irányelvek. A művészet az, hogy ennek ne ellene tartsunk, hanem úgy irányítsuk a tárgyalásokat, hogy minél többet hozzunk ki belőlük a magunk számára. A negatív légkör kialakítása magunk körül nem segít semmit.
Hogyan elhet ezt jól csinálni? Robert Gwiazdowski Orbán Viktor példáját hozza. Magyarország miniszterelnöke, akit nem sokkal ezelőtt még az Unió legnagyobb fékezőjeként állítottak be, mindennek dacára képes az Unióval tárgyalni.
– Amikor Orbán Brüsszelbe ment, mindig látványosan tárgyalt valakivel, mindig mosolygott valakire, mindig megveregette valakinek a hátát, hozott egy üveg Tokajit. A lengyel tárgyalók éppen ellenkezőleg – tárja szét a karját az Adam Smith Intézet szakembere. – Mi kiálltunk a Białowieżai Rengeteg ügyében, és kitaláltuk Saryusz-Wolskit (európai parlamenti képviselő, akit a lengyel kormány Donald Tuskkal szemben indított az Európai Tanács elnöki címéért, komolyan lejáratva magát ezzel– a ford.)
Lengyelország már többször bebizonyította, hogy képes hatékonyan egyeztetni Brüsszellel. Még akár látszólag reménytelen helyzetekben is.
– Ott van például a 2007-2013-as évek költségvetése, amelyet még a Lehman Brothers válsága előtt szavaztak meg, amely nagyon bátor volt. A jelenlegi, 2014-2020-as lényegesen kisebb. És ebben a kisebb költségvetésben Lengyelország volt az egyedüli, aki nominálisan többet kapott – idézi fel dr Paweł Kowalski. – Lengyelország felmérte a diplomácia helyzetet, és tudta, ki miért harcol. Kiderült, hogy tulajdonképpen kis ügyekel lehet nagy célokat elérni. És éppen erre kell Európában törekedni – foglalja össze dr Kowalski.
Fotó: European Parliament