TransInfo

Tudjuk, hogy Németországban hány sofőrt kaptak el a kabinban töltött heti pihenő miatt tavaly

A cikk olvasási ideje 2 perc

A tavalyi év májusától Németországban tilos a 45 órás pihenőidőt a kabinban tölteni. Szeptemberben a Szövetségi Áruszállítási Hivatal a (BAG) hatóságai megkezdték ezen a területen a vizsgálatokat. Tudjuk, hogy az elmúlt öt hónapban hány járművezetőt büntettek meg.

Szeptember elején befejeződött az információs kampány a kabinban töltött heti pihenő tilalmáról, és a BAG hatósága megkezdte a szabály betartásának ellenőrzését. A német eurotransport.de portál nyújtott tájékoztatást a BAG tevékenységének eredményeiről.

Az elmúlt 5 hónap során a német hivatal hatósága vasárnaponként 2485 járművet és/vagy sofőrt ellenőriztek. Állításuk szerint 53 szabályszegést találtak, azaz a tilalmat mindössze 2,1 százalék sofőr szegte meg. A hétfői napon tett intézkedések során 48 szabályszegést észleltek, illetve a keddtől szombatig tartó időszakban összesen 64 darabot. Összesen tehát 165 szabálysértést találtak.

A BAG munkájának hatása elenyésző

 Ahogyan az eurotransport.de portál hangsúlyozta, 165 szabályszegést észleltek 5 hónap alatt, ami „gyenge eredmény” ahhoz képest, hogy milyen hangos volt a bejelentés, „a német autópályák nomádjai elleni harcban„.

A kérdés az, hogy ez vajon a sofőrök okosságán vagy a hivatal hozzá nem értésén múlt?

Fotó:Trans.Info

Címke