Az utolsó közvéleménykutatás szerint, amelyet a BGL szállítmányozási-logisztikai szervezet végzett, az ottani ágazat helyzete romlott. A BGL mutatója 2012. óta a legalacsonyabb eredményt érte el. A szállítmányozók egy részének csökkentenie kellett a teherautó-flottáját. Nem meglepő, a német gazdaság sok hónapja küzd a lassulással.

A BGL szervezet múlt héten mutatta be a szállítmányozók között végzett kutatása eredményeit a 2019. év III. negyedévével kapcsolatban. Úgy néz ki, hogy a cégek helyzete jelentősen romlott az előző negyedévhez képest – ezt erősítette meg a megkérdezettek 66,7%-a. Ki kell itt azinban emelni, hogy az  április és június közötti időszak 6 éve a legrosszabb II. negyedév volt. Június és szeptember között a szállítmányozók pénzügyi helyzetének egyenlege (vagyis a forgalom átlagos egyenlege és az EBIT egyenlegek, vagyis a kamatok és adózás nélküli bevétel) még tovább esett – -3-ról -9,5 pontra, ami egyúttal 2012. III. negyedéve óta a legrosszabb eredmény. 

A cégek 14%-a csökkentette a flottákat

Amint a német logisztikai ágazat közel 400 vállalatának részvételével végzett kérdőívből kiderül, 14%-uk is csökkentette a flottáját az előző negyedévhez képest, és csak 7,5%-uk növelte azt. 

A válaszadó 23%-a szerint csökkent a járművek kihasználtsága a március és június között időszakhoz képest. Alig 9% figyelt meg kihasználtság-növekedést. A járművezetők száma a vállalatok 12,5%-ánál csökkent, és csak a cégek 6,5%-ánál nőtt. 

Ezen felül, amint a BGL arra rámutat, a megkérdezett cégek több, mint 45,5%-a küzdött az előző év III. negyedévében megnövekedett összköltségekkel. 38,5%-uk panaszkodott a magasabb személyzeti költségekre, 31%-uk a járművek üzemeltetésének magasabb költségeire. A válaszadók 31%-a figyelt fel a magasabb üzemanyagárakra. 

A német gazdaság lassult

Nem maradt hatás nélkül a szállítmányozási ágazatra Németországban az ország gyenge gazdasági növekedése. Németország Bruttó Nemzeti Összterméke 2019-ben 0,6%-kal nőtt a szezonális tényezők figyelembevétele nélkül, derült ki a wiesbadeni Szövetségi Statisztikai Hivatal információjából. Ez a leglassabb növekedési tempó a német gazdaságban az elmúlt 6 évben. Viszont összecsengett az elemzők adataival. Összehasonlításképpen 2018-ban a német gazdaság 1,5%-kal növekedett, 2017-ben pedig 2,5%-kal.

A közgazdászok előrejelzése szerint Németország GDP-e 2020-ban nem sokkal többet fpg növekedni, mint tavaly – alig 0,7%-t.

A német ipar befejezi a mélyrepülést?

Eddig a januári adatok állnak rendelkezésre – A PMI Logisztikai Menedzserek Mutatója a német ipari szektor számára 45,3 pontot ért el 2020. januárjában. 2019. decemberével összehasonlítva 1,6 pontni növekedés történt (43,7 pont egy hónappal korábban). Ehhez a 15 hónapja legkisebb mértékű esés járult hozzá az új megrendelések számában. Ennek köszönhetően a PMI januárban a 11 hónapja legmagasabb értéket érte el – adja meg az IHS Markit kutató cég. 

A termelés megint csökkent, de nem annyira, mint a legutóbb. Bár a komoly versenynyomás megjelent az eladási árak további csökkenésében, a gyártók egyértelműen optimistábban voltak az üzleti kilátásokkal kapcsolatban. Ez pedig azt jelentheti, hogy a pozitív változást hamarosan megérzi a szállítmányozási ágazat is. 

A termelő szektor Németországban további jeleit is mutatja a feléledésnek 2020. elején A PMI már elmozdult a szeptemberi legmélyebb pontról, és 11 hónapja a legmagasabb értéket érte el” – kommentálja Phil Smith az IHS Markit vezető közgazdásza. Hozzáteszi azt is, hogy a beérkező- és exportmegrendelésekre vonatkozó adatok, amelyek egyre inkább megközelítik a stabil szintet, különösen bíztatóak.

“Ha az üzleti perspektíváról van szó, a növekedési trend tartotta magát januárban, mivel kisebb enyhülés állt be a kereskedelmi konfliktusokban, és az exportkereslet megint növekedett egy kicsit” – teszi hozzá Smith.

Fotó: Flickr/Tobias Nordhausen CC BY 2.0

hozzászólások

comments0 megjegyzés
thumbnail
Ha szeretné beállítani az értesítéseket, lépjen be a profiljába