Valami érdekes híre van? Szóljon nekünk!

Nem csak a német, franica és a brit szállítmányozók találnak nehezen munkaerőt. Meg lehet ugyanezt figyelni a spanyol szállítmányozási ágazatban is, amely Európa élvonalába tartozik. Miközben a szállítmányozási vállalatok nem győznek panaszkodni a sofőrhiány miatt, 22 ezer munkanélküli járművezető van bejegyezve a spanyol Munkaügyi Hivatal jegyzékében. 

A Spanyol Általános Közúti Igazgatóság (DGT) adatai szerint Spanyolországban 2017-ben kb. 253.000 járművezetőnek volt C és C+E kategóriás vezetői engedélye. Majdnem 32.000-n közülük 60-64 évesek voltak, 40.000-n az 55-59-es korosztályba tartoztak, és kb. 42.000-n az 50-54-es korosztályba. Összesen tehát a járművezetők 72%-a túl van az ötvenedik életévén. A demográfia tehát a szakma kárára dolgozik. A spanyol szállítmányozóknak egyre komolyabb problémáik vannak az üresedések betöltésével, mivel a fiatalok között kevesen akarnak erre a pályára lépni,  ráadásul a nehéz munkakörülmények a meglévő sofőrállományt is veszélyeztetik.

A spanyol járműpark egy része áll

A spanyol szállítmányozók fájdalmait hosszasan lehet sorolni: kötelező átirányítás a fizetős utakra, az üzemanyagárak, 44 tonnás teherautók, Közúti szövetség) – mondja el a „Todotransporte” folyóiratnak adott interjújában Carmelo González, az Országos Közúti Szállítmányozási Bizottság (CNTC) elnöke.

De a  a szállítmányozási ágazat legkomolyabb problémája Spanyolországban – a CNTC főnöke szerint – a riasztó teherautóvezető-hiány.

González kiemeli egyúttal, hogy a az ágazati munkaerőhiány mögött nem csak a javadalmazás áll, hanem a kockázat is, amivel a volán mögött végzett munka jár, valamint a családi és a munkahelyi élet összeegyeztethetőségének a nehézsége is.

Az első, amit a jelentkezők kérdeznek, az nem a fizetés, hanem a többi munkakörülmény. Szeretnének szinte minden éjszaka otthon lenni – teszi hozzá a spanyol vállalatvezető.

González szavait megerősíti Fernando Viñas, a Zaragozai Szállítmányozási Szövetség (Fetraz) főtitkára.

Nehéz olyan hosszabb utakra járművezetőt találni, amelynek során házon kívül kell éjszakázni. Az emberek inkább keveset keresnek, hogy össze tudják egyeztetni a munkahelyi életüket a magánéletükkel – állítja Viñas.

A Fetraz által közzétett adatok alapján egy zaragozai teherautóvezető bruttó fizetése évente kb. 20.100 eurót teszi ki, a napidíjakkal pedig túllépi a 30.000 eurót. A túlórák és a rendelkezésre állás további 4-5.000 euróval növeli a javadalmazást.

A CNTC vezetője beismeri, hogy a kamionosok hiánya miatt áll a spanyol járműpark egy része.

Nehéz pontosan felbecsülni a pontos százalékokat, mivel a cégek nem szívesen árulják el, mennyi teherautó áll kihasználatlanul. De ezek egyre nagyobb számok. Vannak olyan fuvarok, amiket a cégek nem végeznek el, vagy csak késedelemmel a munkaerőhiány miatt. Ez pedig nem csak a szállítmányozóknak adhat okoz az aggodalomra, hanem a megbízóknak is. De jó lenne, ha egyúttal ösztönzően is hatna, hogy közös megoldást keressenek erre a problémára – teszi hozzá.

Hogyan lehet harcolni a járművezetőhiány ellen?

A megoldás valamennyiünk kezében van. A megbízókban tudatosítani kell, hogy a teherautó nem kerekekre szerelt raktár, valamint, hogy gondoskodniuk kellene a megfelelő helyekről, ahol a járművezetők megvárhatják a fel- és a lerakodást. Szükség van olyan kezdeményezésekre, amelyek a járművezető hivatását vonzóvá teszi, és kedvet ad a fiataloknak a képesítés megszerzésére – mondja González.

Spanyolországban a vállalkozók külföldről próbálnak járművezetőket szerezni, pl. Szenegálból, dacára, hogy az ottaniak nem tudnak spanyolul. A CNTC vezetője szerint el kellene gondolkodni együttműködési megállapodásokon olyan országokkal, mint Argentína vagy Venezuela, ahol nehéz a gazdasági helyzet. Így ki lehetne iktatni a nyelvi problémát.

A spanyol cégek fizetnek az engedélyekért

A spanyolországi szállítmányozók keresik a módját a munkaerőhiány megoldásának. Aragónia autonóm közösség cégei például a kormányzati munkakeresési ügynökségen (INAEM) keresztül keresnek jelentkezőket teherautó-vezetőnek.

Nem lenne ebben semmi meglepő, hacsak nem az a tény, hogy a jelölteknek nem kell birtokában lenni az engedélynek a tehergépjárművek vezetéséhez. Az egyetlen feltétel, aminek meg kell felelni az, hogy hajlandó legyen a jelentkező szerződést kötni a munkaadóval, és a nemzetközi fuvarokat végezni neki. Cserébe a cég kötelezettséget vállal, hogy állja a megfelelő képesítés megszerzésének a költségeit. A jelentkezőnek egyedül a vizsgákért kell fizetnie (kb. 100 euró).

Hasonló lépeseket tettek a Burgos város spanyol munkaadói is. A vállalkozók szervezetei csatlakoztak a Regionális Munkaügynökség programjához, amelynek célja a járművezetői hivatás népszerűsítése. Ahogy a helyi média kiemeli, a járművezetők hiánya – legyen itt szó teherautó- vagy autóbuszvezetőkről – szabályosan érthetetlen a fiatal spanyolok közötti magas munkanélküliség tükrében. Csak magában Burgosban 400 járművezetőre volna szükség, egész Kasztília-Leónban pedig 1.500-ra.

Ezért is egyeztek bele a vállalkozók, hogy visszatérítik a jövőbeni munkavállalók költségeit, amelyeket viselniük kellett, hogy megszerezzék a munkához szükséges képesítéseket. A korábbi jogosultságok függvényében ezek 400 és 1.800 euró között mozognak. A munkaadók havi 100 eurót fognak visszatéríteni, amit bérpótlékként fognak kifizetni. Ha a járművezető mégis otthagyja a munkát, mielőtt visszakapná a teljes összeget, a fennmaradó összegtől elesik.

Több munkanélküli, mint üres állás

Az Európai Közúti Közlekedési Unió (UETR) legutóbbi találkozóján szóba került a spanyolországi járművezetők nyugtalanító hiányának kérdése. A szervezetek adatai szerint Spanyolországból 13.000 kamionos hiányzik. Meglepő azonban az adat, hogy az Országos Munkaügyi Hivatal jegyzékében több, mint 22.000 ember szerepel, akik jogosultak járművet vezetni, és akik munkát keresnek.

A helyzet okait az UETR a szakma alacsony vonzerejében, a biztonság hiányában és az alacsony javadalmazásban is látja. Ezzel összefüggésben az UETR felszólítja az európai és az országos intézményeket, hogy tegyenek lépéseket, amelyek segítenek az ágazat romló helyzetén. Ellenkező esetben az negatív hatással lesz az uniós gazdaság más szektoraira is.

Fotó: Trans.INFO

hozzászólások

comments0 megjegyzés
thumbnail
Ha szeretné beállítani az értesítéseket, lépjen be a profiljába