A logisztikai óriás a szolgáltatásainak árainak emelését ígéri

A cikk olvasási ideje 3 perc

A DHL bejelentette, hogy a jövő évben lényegesen nagyobb mértékben emel árat, mint az előző években szokás volt. A döntés mögött a személyzet hiánya és a növekvő szállítási költségek állnak.

A német posta (DHL) bejelentette, hogy 2019-ben a szolgáltatásai árát nagyobb mértékben fogja emelni mint eddig. Az emelés az egyéni ügyfelekre ugyanúgy vonatkozni fog, mint az üzleti ügyfelekre, akikkel a DHL egyedileg határozta meg az együttműködés feltételeit. A vállalat jelenleg nem tud konkrét számokat megadni.

A szolgáltató az emelést a jelentősen megnövekedett szállítási és személyi költségek növekedésével és a növekvő piaci igényekkel igazolta.

Az emelés szükséges a piacon való megmaradáshoz

A DHL távolról sem az első a szolgáltatók sorában, akik úgy döntöttek, hogy emelik az áraikat, mivel a szolgáltatások állandó minőségét és a megfelelő számú munkavállaló fenntartását csak így tudják biztosítani. Az utóbbi időben több nagy európai vállalat döntött az emelésről, mint például: a Nagel Csoport, a Hermes, és Go! Logistics is.

Nemcsak a nyugati cégek, hanem Közép- Kelet-Európa fuvarozói is tisztában vannak az árak emelésének szükségességével. Szeptember közepén a magyar fuvarozási szervezetek is arra szólították fel a szállítmányozókat, hogy 15-20%-kal emeljék az áraikat.

A fuvarozók költségei jelentően emelkedtek, a biztosítási díjak 3-4 szeresére nőttek, az üzemanyagárak megduplázódtak, az útdíjak folyamatosan emelkednek, a járműalkatrészek és a munkabérek is jelentősen nőttek. Az ágazat haszonkulcsa alig haladja meg a 2 százalékot. A vállalkozások jelenlegi árszintje nem biztosítja a működés alapvető fenntartását sem – emelte ki akkor Szabó György, a magyar nehézgépjármű kapacitás negyedét képviselő MKFE elnöke.

Lajkó Ferenc, a Waberer’s vezérigazgatója már többször megszólalt az elmúlt hónapokban ezügyben. Most ismét kiemelte, hogy a költségek rohamos emelkedésével a teljes szektor profitnyomás alatt van. Korábban az üzemanyagárak csökkenése miatt nem kellett díjat emelni, mert fedezte a költségemelkedést, de az üzemanyagárak már tavaly óta emelkednek. A cég eddig 7-10 százalékot emelt már az árain, a kisebb cégeket is az emelés bevezetésére biztatta, mivel szerinte az végrehajtható.

Foto: DHL

Címke