Az áruszállítás története 15. rész – az első teherautók meghibásodásának oka a fagy volt

A cikk olvasási ideje 5 perc

Habár a XX. század elején nőtt a teherautók népszerűsége, valamint a gyártók tapasztalata, az akkori autók nem voltak megbízhatók. Csupán a kohászat fejlődése – mely a felhőkarcolók építéséhez szükséges anyagok gyártásába kezdett – okozta azt, hogy a járművekhez felhasznált anyagok egyre megbízhatóbbá váltak.

Az első teherautók tömör, sőt kimondottan otromba felépítése a tervezők tapasztalatlanságából és az akkori, a mai acélhoz képest gyengébb ellenálló-képességű acél tökéletlenségéből fakadt.

A Brooklynban épített Hewitt márkájú teherautók tengelyei szénacélból készültek. Amikor jött a fagy, a féltengelyek megrepedtek. John Winchester visszaemlékezett, hogy hogyan cserélte őket a Ruppert, Trommer vagy Shaefer sörfőzdék lerobbant kocsijaiban.

1909-ben a teherautó-kiálításra Hewitt egy olyan autót vitt, mely csupán néhány órával az esemény kezdete előtt lett kész. A Brooklynból a Madison Square Gardenbe vezető úton megolvadt egy csésze az egyik hajtórúdban. Winchester kivette azt és három hengerrel érte el az úti célját. A gyártó bemutatta a teherautót nyitott motorháztetővel, az eltávolított hajtórúddal és csapággyal. Azt állította, hogy nincs semmi titkolnivalója, és hogy a gyártmányuk megbízhatóságát és az alkatrészek nagy teherbírását mutatják éppen be – nevetett a munkaadója csalásán Winchester.

Az acél növelte a járművek tartósságát

A kezdetekben gyártott járművek gyakori meghibásodása nemcsak a tervezési-kivitelezési hibákból és a mérnökök tapasztalatlanságából fakadt, hanem a nem megfelelő anyagokból is. A kohászat fejlődése azonban gyors volt, és ez egyaránt volt köszönhető a fegyverkezésre fordított nagy befektetéseknek (például az egyre nagyobb ágyúk gyártása), de az építőipar és a vasút igényeinek is.

Az első (10-emeletes) felhőkarcoló Chicagóban épült 1883-ban. A vasutak ugyanakkor egyre szilárdabb síneket igényeltek, melyek képesek a nagyobb terhek szállítására. A sínek iránti tömeges kereslet, mely összefüggött a vasútvonalak gyors tempójú kiépítésével, lehetővé tette, hogy a kohók egyre jobb minőségű acél gyártási folyamatait dolgozzák ki. Az 1889 március 31-én megnyitott Eiffel-torony az utolsó nagy vasból készült szerkezet volt. Az utána következőkben már acélt használtak fel. A kohászok megtanultak ötvözött acélt gyártani, 1912-ben pedig megjelent a rozsdamentes acél.

A Trans.INFO Az áruszállítás történetének következő részében arról lesz szó,
hogyan vált egy kis műhelyből a teherautók ezreit gyártó ismert márka.

Előző részek:

Az áruszállítás története 1. rész – a római kőburkolattól az acélrugós masinákig
Az áruszállítás története 2. rész – így keresett egy brit herceg vagyonokat az olcsóbb szállítás révén
Az áruszállítás története 3.rész – hogyan múlták felül a vasútvonalak a postakocsikat és a belvízi hajózást
Az áruszállítás története 4. rész – az elfűrészelt gőzkocsi-kerekekről és a zseniális lengyel tervezőről
Az áruszállítás története 5. rész – a rekordszintű vasúti befektetésekről a XIX. és a XX. század fordulóján
Az áruszállítás története 6. rész – több mint fél tonna szén 100 km-en. Ennyit fogyasztottak a gőzteherautók.
Az áruszállítás története 7. rész – arról, hogy a megszállók hogyan nyomták el a lengyel ipart és milyen szerepe volt ebben a vasútnak
Az áruszállítás története 8. rész – arról, hogy a lengyel gyárban készült gép volt a legnagyobb teljesítményű egész Európában
Az áruszállítás története 9. rész – arról, hogy ki húzott elsőként hasznot a belsőégésű omnibuszok gyártásából
Az áruszállítás örténete 10. rész – az első benzinmotorok megbízhatatlanságáról
Az áruszállítás története 11. rész – avagy mire költöttek a legtöbbet az első autóbuszos vállalkozók?
Az áruszállítás története 12. rész –  arról, hogyan járult hozzá a haditengerészet az autók fejlesztéséhez
Az áruszállítás története 13. rész – avagy két dollár a lónak, kettő a fuvarosnak és kettő a cégnek
Az áruszállítás története 14. rész – az autós közlekedés ezért került fölénybe a lovas közlekedéssel szemben

Címke