Masz newsa? Powiedz nam o tym!

A vasutak, mivel megillette őket a szárazföldi szállítás monopóliuma, mindenféle távon szállítottak árut. A vonatok a gyárakból ún. rendező pályaudvari gurítódombokra kerültek, ahol a vasutasok elosztották őket. A hangos robajjal egymáshoz csapódó vagonokból újabb szerelvények keletkeztek, amelyeket a célállomás felé irányítottak.

A célállomáson, a következő rendező pályaudvari gurítódombnál újból szétválasztották ezeket, hogy a kiválasztott vagonok a kirakási helyre, az átvevő mellékvágányára kerüljenek. A rendszer költséges valamint időigényes volt és veszteségeket okozott a rázkódástól tönkrement áruk miatt.

Elisha Lee, a Pennsylvania System vasúttársaság elnökhelyettese 1921-ben kijelentette, hogy nem tart a teherautókkal való versengéstől.

Valószínűleg rövid távokon fognak közlekedni a teherautók, és a vasutak számára ez azonnali anyagi előnyökkel fog járni, mert nem kell majd a nem jövedelmező, kis távokra való szállítással foglalkozniuk, amelyek esetén elengedhetetlenek terminálok, melyek fenntartása költséges.” – mondta akkoriban Lee.

Erre egy példa a Cincinnatibeli terminál, ahol egyetlen év alatt 66 ezer vasúti vagon szabadult fel a hosszú távú szállításra. Ez lehetővé tette 300 ezer elosztási művelet felszámolását, 52 órával felgyorsította a szállítás idejét és az átrakodások kiküszöbölésével felére csökkentette a munkaterhelést.

A Trans.INFO Az áruszállítás története következő részében arról lesz szó,

hogyan törték meg a vasúti monopóliumot.

Fot. Ben Brooksbank/Wikipedia

Előző részek:

Az áruszállítás története 1. rész – a római kőburkolattól az acélrugós masinákig
Az áruszállítás története 2. rész – így keresett egy brit herceg vagyonokat az olcsóbb szállítás révén
Az áruszállítás története 3.rész – hogyan múlták felül a vasútvonalak a postakocsikat és a belvízi hajózást
Az áruszállítás története 4. rész – az elfűrészelt gőzkocsi-kerekekről és a zseniális lengyel tervezőről
Az áruszállítás története 5. rész – a rekordszintű vasúti befektetésekről a XIX. és a XX. század fordulóján
Az áruszállítás története 6. rész – több mint fél tonna szén 100 km-en. Ennyit fogyasztottak a gőzteherautók.
Az áruszállítás története 7. rész – arról, hogy a megszállók hogyan nyomták el a lengyel ipart és milyen szerepe volt ebben a vasútnak
Az áruszállítás története 8. rész – arról, hogy a lengyel gyárban készült gép volt a legnagyobb teljesítményű egész Európában
Az áruszállítás története 9. rész – arról, hogy ki húzott elsőként hasznot a belsőégésű omnibuszok gyártásából
Az áruszállítás örténete 10. rész – az első benzinmotorok megbízhatatlanságáról
Az áruszállítás története 11. rész – avagy mire költöttek a legtöbbet az első autóbuszos vállalkozók?
Az áruszállítás története 12. rész –  arról, hogyan járult hozzá a haditengerészet az autók fejlesztéséhez
Az áruszállítás története 13. rész – avagy két dollár a lónak, kettő a fuvarosnak és kettő a cégnek
Az áruszállítás története 14. rész – az autós közlekedés ezért került fölénybe a lovas közlekedéssel szemben
Az áruszállítás története 15. rész – az első teherautók meghibásodásának oka a fagy volt
Az áruszállítás története 16. rész  – a gyártóról, aki elkészítette a kimondottan teherautókba való első motort
Az áruszállítás története 17. rész -arról, hogy a katonaság hogyan fizetett bele a teherautók árába
Az áruszállítás története 18. rész – arról, hogyan változtatták meg az autók az I. világháború menetét
Az áruszállítás története 19. rész – a verduni erőd ostroma, avagy az autós hadsereg érettségi vizsgája.
Az áruszállítás története 20. rész – arról, hogyan született meg a professzinális közüti közlekedés és szállítás.
Az áruszállítás története 21. rész – így képezte a hadsereg a sofőröket é az autószerelőket
Az áruszállítás története 22. rész – a Berliet mint háborús sikertermék
Az áruszállítás története 23. rész – hogyan járultak hozzá a tankok a nehézgépszállítás létrejöttéhez
Az áruszállítás története 24. rész – a leszereléstől az  az autóbuszipar születéséig
Az áruszállítás története 25. rész – amikor a sofőrök munkája angyali türelmet kívánt
Az áruszállítás története 26. rész – a fél guriga sajttal megvesztegetett vámos esete
Az áruszállítás története 27. rész – így fejlődött a gépjárművel történő szállítás Németországban a XX. század elején
Az áruszállítás története 28. rész – arról, hogy az autóbuszos szállítás milyen gyorsan hódította meg a közlekedést
Az áruszállítás története 29. rész – miben különböztek a békebeli, világháborúk előtti amerikai autóbuszok az európaiaktól?
Az áruszállítástörténete 30. rész – így járultak hozzá a farmerek a teherautók fejlődéséhez Amerikában
Az áruszállítás története 31. rész – így születtek meg a tengerentúlon a pótkocsik
Az áruszállítás története 32. rész – ilyen előnyei voltak a teherautóknak a kereskedők számára
Az áruszállítás története 33. rész – így veszítette el vasút a szállítási megbízásait a gépjárművek miatt

Komentarze

comments0 komentarzy
thumbnail
Aby ustawić powiadomienia o komentarzach - przejdź do swojego profilu