Az áruszállítás története 53. rész – A szovjet teherautók aranyat értek.

A cikk olvasási ideje 6 perc

A katonai logisztika nagy kihívást jelentett az országok számára, még a legjobban felkészült szovjet Oroszország számára is. A bolsevikok a háborúra az 1920-as évek óta készültek. Nagyszabásúan bővítették az ipart, hogy meg tudjanak majd felelni egy tervezett konfliktus igényeinek.

Az amerikaiak aranyat kaptak azért cserébe, hogy az oroszok Nizhny Novgorodban (az első NAZ, majd a GAZ) és Moszkvában (AMO, ZIS-ben átnevezett) gyárat építettek. Az aranynak persze jó helye lett volna másutt is – például a nép éhezésének felszámolásában.

 

Az orosz személyzet hibákat követett el a közlekedési tervezésben, alábecsülve a gépjárműves feladatokat, amelyek túlságosan sokáig tartottak. Egy tank 1940-ben történő kiszolgálásához 36 bázis katona volt. 1943-ban tankonként 70-80 fő volt.

1941-ben a lövészosztálynak összesen 419 autója, traktorja és páncélozott személyzete volt, de 7 évvel később, a háborús tapasztalatok figyelembevételével, már 1488 volt ez a szám.

1941-ben, a német-orosz háború kezdetén, a Vörös Hadseregben összesen 272 600 autó volt. 1945 májusában 664,5 ezer. Ezek közül több mint 100 000 háromtengelyű Studebaker teherautó volt, amelyet az oroszok a Lend-Lease program részeként kaptak az Egyesült Államokból.

A Trans.INFO az Áruszállítás története köveztkező részében arról lesz szó,
hogyan szolgálta a katonai teherautók gyártása Kanadában a szövetséges erők győzelemét.

Előző részek:

Az áruszállítás története 1. rész – a római kőburkolattól az acélrugós masinákig

Az áruszállítás története 2. rész – így keresett egy brit herceg vagyonokat az olcsóbb szállítás révén

Az áruszállítás története 3.rész – hogyan múlták felül a vasútvonalak a postakocsikat és a belvízi hajózást

Az áruszállítás története 4. rész – az elfűrészelt gőzkocsi-kerekekről és a zseniális lengyel tervezőről

Az áruszállítás története 5. rész – a rekordszintű vasúti befektetésekről a XIX. és a XX. század fordulóján

Az áruszállítás története 6. rész – több mint fél tonna szén 100 km-en. Ennyit fogyasztottak a gőzteherautók.

Az áruszállítás története 7. rész – arról, hogy a megszállók hogyan nyomták el a lengyel ipart és milyen szerepe volt ebben a vasútnak

Az áruszállítás története 8. rész – arról, hogy a lengyel gyárban készült gép volt a legnagyobb teljesítményű egész Európában

Az áruszállítás története 9. rész – arról, hogy ki húzott elsőként hasznot a belsőégésű omnibuszok gyártásából

Az áruszállítás örténete 10. rész – az első benzinmotorok megbízhatatlanságáról

Az áruszállítás története 11. rész – avagy mire költöttek a legtöbbet az első autóbuszos vállalkozók?

Az áruszállítás története 12. rész –  arról, hogyan járult hozzá a haditengerészet az autók fejlesztéséhez

Az áruszállítás története 13. rész – avagy két dollár a lónak, kettő a fuvarosnak és kettő a cégnek

Az áruszállítás története 14. rész – az autós közlekedés ezért került fölénybe a lovas közlekedéssel szemben

Az áruszállítás története 15. rész – az első teherautók meghibásodásának oka a fagy volt

Az áruszállítás története 16. rész  – a gyártóról, aki elkészítette a kimondottan teherautókba való első motort

Az áruszállítás története 17. rész -arról, hogy a katonaság hogyan fizetett bele a teherautók árába

Az áruszállítás története 18. rész – arról, hogyan változtatták meg az autók az I. világháború menetét

Az áruszállítás története 19. rész – a verduni erőd ostroma, avagy az autós hadsereg érettségi vizsgája.

Az áruszállítás története 20. rész – arról, hogyan született meg a professzinális közüti közlekedés és szállítás.

Az áruszállítás története 21. rész – így képezte a hadsereg a sofőröket é az autószerelőket

Az áruszállítás története 22. rész – a Berliet mint háborús sikertermék

Az áruszállítás története 23. rész – hogyan járultak hozzá a tankok a nehézgépszállítás létrejöttéhez

Az áruszállítás története 24. rész – a leszereléstől az  az autóbuszipar születéséig

Az áruszállítás története 25. rész – amikor a sofőrök munkája angyali türelmet kívánt

Az áruszállítás története 26. rész – a fél guriga sajttal megvesztegetett vámos esete

Az áruszállítás története 27. rész – így fejlődött a gépjárművel történő szállítás Németországban a XX. század elején

Az áruszállítás története 28. rész – arról, hogy az autóbuszos szállítás milyen gyorsan hódította meg a közlekedést

Az áruszállítás története 29. rész – miben különböztek a békebeli, világháborúk előtti amerikai autóbuszok az európaiaktól?

Az áruszállítástörténete 30. rész – így járultak hozzá a farmerek a teherautók fejlődéséhez Amerikában

Az áruszállítás története 31. rész – így születtek meg a tengerentúlon a pótkocsik

Az áruszállítás története 32. rész – ilyen előnyei voltak a teherautóknak a kereskedők számára

Az áruszállítás története 33. rész – így veszítette el vasút a szállítási megbízásait a gépjárművek miatt

Az áruszállítás története 34. rész – ezért voltak a rendező pályaudvari gurítódombok túlságosan költségesek a vasút számára

Az áruszállítás története 35. rész – így törték meg a teherautók a vasút monopóliumát

Az áruszállítás története 36. rész – így győzte meg az agyafúrt vezérigazgató a fuvarozókat a légtömlős gumiabroncsokról

Az áruszállítás története 37. rész – avagy a teljes kontinensen át egyetlen defekt nélkül

Az áruszállítás története 38. rész – így született meg a háromtengelyű teherautók ötlete

Az áruszállítás története 39. rész – A gőzmozdonyok aranykora

Az áruszállítás története 40. rész – arról, hogy a nagy gazdasági világválság hogyan érintette a szállítmányozást

Az áruszállítás története 41. rész – innen származnak a közúti szállítási engedélyek

Az áruszállítás története 42. rész – így váltak a gépjárműves szállítások politikai kérdéssé

Az áruszállítás története 43. rész – az autópályák építése így járult hozzá a munkanélküliség megszüntetéséhez Németországban

Az áruszállítás története 44. rész – így születtek meg a szakma feltételei az USA-ban

Az áruszállítás története 45. rész – így alakultak ki Európában sebességkorlátozások és a teherautók súlykorlátai.

Az áruszállítás története 46. rész – Sarcok: megadóztatott lovak, kerekek és üzemanyagok

 Az áruszállítás története 47. rész – erre költötték a kormányok a közúti szállítások adóbevételeit

Az áruszállítás története 48. rész – a magas adók ellenére is megérte teherautókba fektetni majdnem 100 évvel ezelőtt.

Az áruszállítás története 49. rész – a dízel és a felfújható gumiabroncsok felforgatták az iparágat

Az áruszállítás története 50. rész – a maffia befolyásáról az amerikai szakszervezetekben

Az áruszállítás története 51 rész – A második világháború elején a teherautók még mindig drága berendezések voltak a hadsereg számára.

Az áruszállítás története 52. rész – A németek szenvedtek a teherautók hiánya miatt. Éppen ezért, a keleti fronton kocsikat rekviráltak

Címke